A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Gyulai Éva: Árpád-házi Szent Erzsébet és Sziléziai Szent Hedvig kultusza a késő középkori Szepességben

A két gazdag viseletben megjelenő vértanú nőiségével is kapcsolódik az arnótfalvi oltár ikonográfiái programjába, Erzsébet és Mária asszonyi, sőt egyikük özvegyi viselete a két mártírszent, Ágnes és Luca „hajadon fejével'

1 kontrasztot alkot. A két vértanú szűz kultusza Magyarországon kevéssé jellemző, szerepeltetésük az országon kívülre mutat, bár nem voltak teljesen ismeretlenek a magyarországi középkor végi vallásosságban. Mint vértanúk az egyház születésének időszakát, az ókeresztény időket idézik, amikor még szinte csak mártírhalállal lehetett a szentek közé bekerülni. Ikonográfiájuk megfelel a kánonnak, szerepeltetésükben nőiségüket, női mivoltukat feltétlenül hangsúlyosnak gondoljuk. A Szűz Mária-oltár belső tábláin így - a Szüzanyát nem számolva - négy női szent jelenik meg, a nőiség szinte uralja a kompozíciót, a főhely azonban, a Boldogasszony oldalán, a két közép-európai fejedelemasszonyt illeti meg. Az oltárt egyébként a szentek ikonográfiájában kevéssé jártas egyházlátogatók is úgy írták be a leltárba 1655/56-ban: Tertium [altare] SS. Virginunv

1- a harmadik a szent szüzek oltára. A férfiszentek, Rókus és Sebestyén együttes megjelenése már sokkal egyértelműbb, ők a „pestisszentek", a járványt elhárító segítők, akiket a 15. századtól gyakran együtt ábrázolnak. Hogy miért volt rájuk különös szükség az 1480-as években? Természetesen a pestis miatt, amely Mátyás hadjáratait is fenyegette, a cseh király 1485-ben Prágát is kénytelen volt elhagyni a járvány dühöngése miatt. A két „pestisszent" hagyományos ikonográfiájával szerepel, Sebestyén a mártíromságára emlékeztető nyílvesszőkkel, illetve a vértanúknak kijáró pálmaággal. Feltűnő, hogy a szentet a kor főúri divatja szerint öltöztette fel a művész, Márton mester, mind visszahajtott szélű sapkáját, mind gazdag prémes bársonysubáját tekintve. Szent Rókus, aki Sebestyénnel ellentétben nem vértanú, ezért a pálmaág hiányzik a kezéből, zarándoknak öltözve, combján sebbel, mellette a sebre mutató angyallal, lábánál kutyával ábrázoltatik, szokásos ikonográfiájában. Alakja azonban mégis figyelmet kelt, mivel az arnótfalvi oltár Szent Rókus egyik legkorábbi magyarországi ábrázolása. Rókus ugyanis a „modern szentek" közé tartozott, csak a 13. század végén született, évtizedekkel Erzsébet és Hedvig működése és kanonizációja után. Kultusza éppen a kép születésének idején támad fel Velencében, 1485-ben ugyanis a velenceiek ellopják Montpellierből Rókus relikviáit, és megalapítják a híres San Roccot. Legendája ugyan már ismert, 1482-ben Bécsben és 1484-ben Nürnbergben német nyelven is kinyomtatják (Historie von S. Rochus), éppen a pestisjárvány miatt. Ismerete és tisztelete azonban távolról sem általános, főként nem a Magyar Királyságban, úgy is fogalmazhatunk: ő inkább a társadalmi elit szentje; a nürnbergi Szent Lőrinc-templomban éppen 1485-ben alapítják a híres Rókus-oltárt, amelyen Szent Rókus szintén Sebestyénnel együtt látható. A pestist elhárító szentek mellett Tescheni Hedvig és hazája, Szilézia védőszentje, Sziléziai Hedvig is hordozhat aktualitást. Hedvig ugyanis a szülő nők szentje is Sziléziában, s ha arra gondolunk, hogy Szapolyai Borbála, Lengyelország később királynéja, illetve Szapolyai János az 1480-as évek végén született, vagyis az oltárállítás feltételezett idejéhez igen közeli időpontban, még a várandós hercegnő fogadalmi ajándékát is feltételezhetjük benne. Egyébként mind Erzsébet, mind Hedvig anyaként lett szent, sőt szentségük lányukban folytatódott. Hedvig lánya, Gertrúd, a trebnitzi kolostor szent életű apátnője lett, míg Erzsébet lánya, ugyancsak Gertrúd, az altenbergi kolostor élére került. 75 SK Can. vis. N° 1. p. 112.