A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Kornyáné Szoboszlay Ágnes: Száz éve indult a 125 éve született Kós Károly pályája (Gondolatok egy hosszan kísértő olvasmányélményemről és a magam életútjáról 2008-ban)

A jelenet kezdődhet szentenciaszerü megállapítással. Ezt indoklás és magyarázat követi. „Csudálatos dolog, de igaz, hogy az emberek a völgyeket szeretik és nem a hegyeket. Talán mert félnek tőlük; lehet. Hogy itt fenn erdőt látnak meg követ meg felleget, aki az ormok körül tekereg. Hogy itt fenn erősebben zeng a zivatar. Pedig itt korábban kél a nap és későbben nyugszik és - közelebb az Isten. De talán éppen ezért nem szeretik a hegyeket" (375). Be is fejeződhet hasonló módon. „Mintha sohase is lettek volna öreg, komoly hegyek; méltóságosak, titokzatosan mozdulatlanok. És mintha nem éltek volna a hegyek között sohasem emberek, kevés beszédűek, örökké komolyak; örökké tusakodók erdővel, hegyekkel, a nagy nehéz élettel, akik ritkán beszélnek vidám hiábavalóságokat, nem tudnak szépeket mondani és hamis csiklandós dolgokat, amitől pirul a leányarc. Mintha sohasem lettek volna havas hegyek a világon. De én tudom, hogy a hegyek vannak. Az agg havasok élnek ..." (467). (Kiemelések tőlem. K. Sz. A.) Az egyenes beszéd és a narráció között ott áll a communis opinio. Az erre gyanús részleteket kurziválom. ,JDe hogy is lehet csak így hazapottyanni? Mert lám, a szobák hidegek, ridegek, puszták is, állott a levegőjük, hogy csak egy héten egyszer nyitottak ablakot, ajtót. Az ágynemű, mint a jég; nyirkos is bizonyosan. Vacsora sincs. Bolond dolog ez erősen. Sápítani, morogni, mentegetőzni nincsen idő. Az öreg úr félbemaraszt minden előretörő szót. -A gyermeket vidd magatokhoz, Eszter, amíg a szoba megmelegszik. Ambrus, te hozass be fát, rakass tüzet. Eszter lelkem, kis bort melegíts, jó fűszeresen, nádmézesen. Gyalázatosan megfáztunk. Aztán - tette hozzá - itt maradunk; Kolozsvárra nem megyünk vissza. Na! így történt, így!" (469) A communis opinio egyetlen indulatszóval is megvalósulhat. „A rosszak éjszakája ez, és Zólyomi Dávid, a bolondos sógor most trafikul Vásárhelyt Patak urával. Árulják, kínálják a becsületet, a vagyont, emberek boldogságát, nyugodalmát, árulják, adják-veszik Erdélyt. Héj! ..." (422) „A pletyka pedig, hát pletyka. Vénasszony beszéd. Irigység. Igaz, az anyja hibás volt, de miért bűnhődjék érette a leányi (474) Hasonlóan a közösségi vélekedésnek ad hangot az író, amikor a tatár rabságba esett sereg visszatérésében reménykednek, de félnek is a tatár betöréstől. „[...] a békesség megvan, az megvan. Bizonyosan megvan. [...] A békesség a fő. És a sereg, aki hazajön. Csak már jönne. Az emberek. Az ifjú legények, a respublika színe-java. Jönnek. Bizonyosan jönnek. [...] Mi lesz? Atyaúristen, mi lesz? A tatár! Emberek, a tatár! Jön! (539-540. Kós Károly a regényét krónikának nevezi. Tekinthetjük azonban családregénynek is, hiszen a két főszereplő család több nemzedékéről is szó van. A Varjuknál, akiket mind bolondoknak tartanak a rendes emberek, öt nemzedékkel találkozunk. Az arany-