A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Agócsné Halász Andrea: Szakrális kisemlékek Mezőkövesden

Az a tény, hogy szűkebb néprajzi tájegységünk - Mezőkövesd, Tard, Szentistván római katolikus vallású népcsoportjának milyen gazdag a szakrális kisemlékanyaga arra inspirált, hogy foglalkozzam e témával. Lépten-nyomon kőkereszteket, Mária-szobrokat, szentek szobrait láthatjuk. Ezek jelként is funkcionálnak, hiszen Mezőkövesd határának kitüntetett helyeit jelölik, és szimbólumai a matyó emberek vallásosságának. Szakrális táj A szakrális kisemlékek fotózása közben fogalmazódott meg azon gondolatom, hogy érdemes lenne feltérképezni, hogyan alakította a matyóság saját környezetét szakrális térré, mi módon töltötte azt meg tartalommal térben és időben. A szakrális építmények szoros kölcsönhatásban állnak az őket magába foglaló tájjal. Az egyik lehetséges megközelítés történeti jellegű: ezek a létesítmények a környezet szakralizációjának nevezett folyamatnak köszönhetik létüket, annak eredményei, s kultusztörténeti emlékei is.

2 A keresztek, szobrok emelésének oka, célja igen sokféle lehet. A 15-16. századból származó adatok szerint akkor már volt példa „engesztelő" keresztek állíttatására, amellyel a gyilkosságban vétkesek nyerhettek bocsánatot.

3 A 18. században a missziós körutak alkalmával sok helyütt állíttattak kereszteket, amelyek azután sokak számára váltak imák, könyörgések színhelyévé.

4 Szembetűnő, hogy a kereszt funkciója milyen szorosan összefügg a tájban elfoglalt helyével (határkereszt, templomkereszt stb.). Keresztállítás indítékaiként felsorolhatjuk még: a falvak bejáratának jelzése (köszöntés, búcsúztatás), a templom körüli keresztállítás, temetői kereszt, „engesztelő kereszt" (halott emlékére), hálaadó kereszt a háborúból való hazatérés örömére.

5 Ezenkívül tudunk még fogadalomból, betegség, járványok idején állított keresztekről, s amikor a család saját magának kívánt a kegyes felajánlás révén emléket állítani. Volt amikor mágikus jelentőségű helyekre, keresztutakra szintén emeltek kereszteket a gonosz erők távol tartására. A katolikus vallásgyakorlás megköveteli, hogy a tér bizonyos pontjain keresztek, vagy más vallásos objektumok legyenek. Az objektumok további életében az állíttatás motívumai háttérbe szorulnak, s felszentelésétől fogva a kereszt önmagában is teljes értékűvé válik: a kereszt funkciójában minőségi különbség jön létre, ezáltal nyeri azt a kultikus többletet, amellyel a többi létesítménnyel szemben rendelkezik. A keresztek jelentősége a népi vallásosságon belül a vallásgyakorlásban mutatkozik meg. Egyrészt helyszínt nyújt vallásgyakorlási formákhoz, másrészt önmagában is ihletője egyes egyházi szertartások kezdeményezéséhez. A katolikus parasztság gyakorlója volt a kereszt ihlette gesztusoknak, egyszerű vallásos megnyilvánulásoknak. Mellette elhaladva a tiszteletadás általános formája volt a keresztvetés, kalapemelés, amely gyakran rövid fohásszal, könyörgéssel párosult. Kultuszhelynek számítottak az út menti keresztek a gyalogos búcsújárás idején is. A búcsúsok az útjukba eső kereszteknél megálltak, közösen imádkoztak, esetleg rövid pihenőt tartottak. Egyházi szertartásokat, liturgikus eseményeket is szoktak a kereszteknél tartani (pl. nagycsütörtöki keresztjárás). Számos adat tanúskodik arról, hogy az út menti keresztek a népi gyógyításban is szerepet játszottak. Szemmelverést és más betegségeket kereszt mellett gyógyítottak (pl. 2 Bartha 1990. 219-226. 3 Tüskés 1980. 99. 4 Jánosi 1935. 42-43. 5 Réthelyi 1984. 54-55.