A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Sümegi György: Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállítása

Noé bárkája felé, 1967. Önarckép palettával, 1956. vizuálisan megjeleníteni képes alkotót, pálya-lehetőséget előlegeznek. Ám talán éppen végleges hazatelepedésével, azzal, hogy beleveti magát kis gazdasága hétköznapjaiba és a méhészkedésbe, kikerül a generációs szakmai együttgondolkodás, a jótékony egymásra hatás felhajtóerejéből. Az 1926 tavaszán aradi kiállításához segítőül megnyerendő Franyó Zoltánnak a „Nem ismerem a képeit" kijelentésére mondja: „Viszont ismeri a pesti Szőnyi István vagy Aba Nóvák munkáit, amelyekből a Genius-ban is közölt. Az enyémek legalább olyan jók, ha nem jobbak". Maliciózusan hozzátehetjük - akkor még talán, de már nem sokáig. Vállaltan lesz magányos, ami az első világháborút lezáró békekötésnek, az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlásának, a Román Királyságba nemzetiségiként kerülés kényszerének szinte egyenes következménye. Magára utaltan öntörvényűvé válik, a „remeteművészek" egyike lesz. Az e fogalmat bevezető Vásárhelyi Z. Emil róluk állapítja meg találóan 1934-ben: „önmagukba és odújukba húzódva kínos gonddal különülnek el Erdély elszórt városaiban". Nagy Imre munkásságában így az anekdotikus elem kezd jellegadóvá válni. Révész Imrének az 1880-as években alapozott népéletkép-fölfogásának egy korszerűsített, egyéniségére és csíki témákra szabott 20. századi variánsát teremti meg. Amikor is a korábbi feszültség, szín- és formatartalom apró részletekben, az öncélúbb ecsetjárásban föloldódik. Ezek persze jellemző részletek (szétvetett lábakkal alvó férfi, a szoptató anya lábgörbülete, középtérben tyúkokat etető asszony, pisilő kisfiú stb.), amelyek végül is a részletekbe, a mikro-világokba irányítják a figyelmet. Egyre inkább az ilyesfajta fragmentumokból vagy népéletképi részletek halmazából épülnek azok a sokalakos, panoramikus kompozíciók, amelyek a csíki táj- és népélet átfogó kép-történetei. Itt, éppen ezekben a müvekben, a bruegheli részletezettségben, a sokat mondani, minél több jellemző részletet megörökíteni akarás igézetében van az ő művészetének nagy csapdája: a részletezettség, az egész, a vágyott Teljesség megidézése, megközelítésének megkísértése közben korábban elért festői értékei, kifejezésének ereje, drámai hangja veszik el. Már a kortársak e művei