A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Bodó Sándor: Szabadfalvi József kutatásai a kézművesség és a népművészet témakörében

díszítéstechnikáját, értékesítését és az edények funkcióját éppen úgy, mint ahogyan ezt Axel Steensberg a Jutland szigeten tette. Végül fontos feladatként jelölte ki azt is, hogy fel kellene tárni a fekete kerámiát készítő mesterek társadalmi helyzetét és más fazekasokhoz való viszonyát. Ezek a lényeges megjegyzések kimaradtak a tanulmány 1998-as újra közléséből. Egy részüket talán már nem tartotta oly fontosnak, de az utódoknak bizonyosan maradt feladat... Szabadfalvi József kutatói érdeklődését az 1970-es évektől már új témák fémjelezték. Önéletírásában így vall erről: „A magyar népművészet feltárása mindig vonzott, az 1970-1980-as évek során sok időt töltöttem el a régi festett templomi mennyezetek és bútorok megismerésével, majd pedig feldolgozásával. Ennek egyik eredménye a Herman Ottó Múzeum kiadásában 1980-ban megjelent kismonográfiám, A m egy aszói festett asztalosmunkák 1735-ből. A festett templombelsők (Borsod-Abaúj-Zemplén) megyénk és régiónk egyik kincsestára, az idevonatkozó feldolgozó tevékenységet érdemes lenne folytatni" - írta 1998. március 15-én. 1972- ben figyelmet felkeltő és jelző tanulmányt írt Hajdú-Bihar megye egyes népművészeti ágairól. Külön fejezetben foglalkozik a pásztorművészettel, a bőrfeldolgozással és bördíszítéssel. Rövid fejezetben hívja fel a figyelmet a debreceni fazekasságra (amelytől ifjú kutatóként eltanácsolták, mondván, hogy a témát Domanovszky György „már kinézte magának"), majd írt a debreceni cseréppipáról és a debreceni csikóbőrös kulacsról. 1973- ban (s ez az év miskolci munkakezdésének éve) jelent meg, mintegy „névjegyként" az „Avasi templom festett táblái" című írása a Művészet XIV évfolyamában. Érdeklődésének ez a fontos vonása teljesedett ki a már idézett megyaszói festett asztalosmunkákat feldolgozó kötetében, melynek emlékanyagát a Herman Ottó Múzeum őrzi, valamint az 1987-ben megjelent „Műemlékek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című kötet lapjain, ahol a templomok festett mennyezeteiről és berendezéseiről írt átfogóan. Élvezettel dolgozott és számolt be munkatársainak a régió templomi mennyezeteinek festett kazettáiról, karzat-mellvédjeiről, padsorairól, a papi székek előlapjairól-háttámIáiról, a festett úrasztalokról és ládákról. Különösen gazdag ornamensekkel díszítették a szószéket, annak hangvetőjét és koronáját. Mindezek leggyakrabban a reneszánsz ízlésvilágot idézik. Tanulmányában Szabadfalvi József utal a Zemplén megyei mikóházi kastély és a sárospataki „palota" festett mennyezetdíszeire, bemutatja a táj legfontosabb festett famennyezettel rendelkező templomait. ír a szentsimoni templom 1650-es, középkori hagyományokat őrző hosszúkás táblákból álló mennyezetdeszkáiról, azok változatos és kalligrafikus rajzú díszítményeiről: az akantuszból képzett tulipánokról, palmettákról, rozettákról, olasz vázákról és koszorúkról, szőlőfürtökről és a többi térkitöltő elemről. Ugyancsak beszámol a szintén korai (1657-ből származó) rakacaszendi református templom festett díszeiről, a bánhorváti, mezőkeresztesi, zubogyi templomok figyelmet érdemlő emlékeiről. Kiemeli a miskolci avasi templom reneszánsz stallumának korai (talán 14. századi) keletkezését. Részletesen megismerjük az 1980-ban külön kötetet kapott megyaszói festett emlékeket. A templomot a 20. század első éveiben alakították át és nagyobbították, így bontották le az 1735-ben készült festett mennyezetdeszkákat, az 1704-ben faragott és festett szószék-fedelet is. A gazdag növényi ornamentikával és kevés figurális díszítménnyel festett kazetták szabad kézzel, sablon nélkül készültek. Szabadfalvi József valamennyi fontos adat feltárásával alapos monográfiában állított emléket a díszes templomi mennyezetet készítő mestereknek, s persze az egész kiemelkedő emlékcsoportnak.