A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Tóth Arnold: Az utolsó óra után - a görömbölyi ruszin folklór

Legutóbb pedig e metafora címszerepbe helyezésével, 1997-2001 között a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza közös projektjeként valósult meg az „Utolsó óra" program, melynek során a még hagyományos módon (is) játszó erdélyi és felvidéki zenekarokat utaztatták Budapestre, és készítettek velük hangfelvételt és lemezsorozatot.

4 Ebben a kontextusban a 2004-es görömbölyi gyűjtés már nem az utolsó órában, hanem az után készült. Az adatközlők visszaemlékezései szerint az 1980-as évekkel zárult az a korszak, amelyben a helyi ruszin nyelvjárási és folklóranyagot még a maga teljességében össze lehetett volna gyűjteni. (Az én véleményem szerint - hadd utaljak itt a tanulmány elejére illesztett mottóra - már akkor is a gyűjtött anyag töredékességén, hiányosságain, felszínességén kesergett volna a gyűjtő.) A lemezen hallható hét adatközlő közül ma már csak hárman élnek. Rajtuk kívül nincs olyan ember Görömbölyön, aki beszélné a ruszin nyelvet vagy tudná a lemezen hallható folklórszövegeket, népdalokat, egyházi énekeket. A 2004-ben elvégzett gyűjtés befejezésekor kiderült, hogy a rögzített anyag nem lesz elegendő a Kisebbségi Önkormányzat céljainak megfelelő, hallgatható minőségű és kellő hosszúságú zenei CD elkészítéséhez. Ezért Zsiros Mironhoz fordultunk, aki rendelkezésünkre bocsátotta 1987-es görömbölyi, mindeddig publikálatlan gyűjtésének magnókazettáit.

5 Ezek digitalizálásával egészítettük ki a magunk gyűjtését; és ennek köszönhetően az 1980-as évek még viszonylag egységes nyelvjárása, az akkor még élő adatközlők tudása is megjelenik a felvételen. Az 1987-ben és a 2004-ben rögzített anyag vegyesen, az alább ismertetésre kerülő tematikai-műfaji csoportosításnak megfelelő sorrendben került fel a lemezre. így a hangfelvétel időhatárai az „utolsó órától", a nyolcvanas évektől az „utolsó óra utánig", azaz napjainkig egyfajta történetiséget is megjelenítenek a ruszin kisebbség asszimilációját illetően. Ebben a közleményben nincs hely és mód arra, hogy a település történetét részletesen bemutassuk. Ezért csak a legfontosabb sarokpontokat emeljük ki az eseménytörténetből, és figyelmünket a ruszin lakosság betelepülésére, vallási életére, fokozatos asszimilációjára irányítjuk. Görömböly Miskolctól öt-hat kilométerre délre, a Bükk hegység lábainál, eredetileg a Hejö-patak völgyének egy kelet-nyugati irányú felső szakaszába települt. A Hejő-patak egyik ága a szomszédos Tapolcán (korábban Görömböly-Tapolca, 1945-től Miskolc-Tapolca), másik, Görömböly-pataknak is nevezett ága a falutól délnyugatra ered. A község határa összeér a bükkaljai erdőkkel. Fontos ásványi kincse az agyag, amelyre már a 18. században téglaház települt, majd 1890-től a Miskolci Gőztéglagyár görömbölyi gyáregysége nyitotta meg kapuit. Szántóföldje szűkös és rossz minőségű; jelentős volt azonban a szőlő- és borkultúra. Ennek emlékét őrzi a Debri és az Ag-hegy több száz pincéje. Jelentős pásztorkodó állattenyésztés a faluban nem alakult ki, bár határában az 1940-es évekig uradalmi juhászat működött. A parasztok állatállományának nagy része a fogatolás céljait szolgálta. Miskolc fejlődésével és ipari központtá alakulásával a 19. század második felétől sajátos szerep jutott a környező falvaknak: azok lettek a város pia4 A programot a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a Néprajzi Múzeum is támogatta. Erről bevezető jellegű információkat közöl Pávai István. A program honlapján nyilvános adatbázisban visszakereshető az erdélyi felvételek feldolgozott anyaga, lásd http://www.fono.hu/utolsoora/index.html (utolsó letöltés: 2008. október 28.). 5 Zsiros Miron a bács-szerémi ruszinok lapjában, a Ruszke szlovo (Ruszin Szó) című újságban jelentette meg 1987-es és 1988-as észak-magyarországi gyűjtéseinek beszámolóit. Ezeket rendezte később sajtó alá és adta Élő Felföld I, címmel 1996-ban. Görömbölyi anyagából hat szöveget közöl, melyek közül öt a CD-re is felkerült. Lásd Zsiros M. 1996. 52-60.