A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Bődi Erzsébet: A néprajzi kutatások hatása a Derenkről kitelepített lengyelek identitására
Más falvakban, lakott telepeken, területeken is elérkezettnek találták az időt, hogy emlékmüvet, emléktáblát avassanak saját történelmi sorsukról. 2004. október 9-én István majorban a helyi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére Derenk emlékművet emeltek. Az emlékmű a falu közepén áll, a volt iskola, most közösségi épület előtti parkban. Az avatóünnepélyre meghívták a sorstársakat. Jöttek András-tanyáról, Edelényből, Szögligetről és Szendrőládról. Az emlékmű széles alapzaton álló természetes kövekből ízlésesen felépített, nyeregtetővel lefedett falszakasz. A falba rögzített fekete táblán jól olvasható a szöveg: Emlékezünk a Derenkről áttelepült Emőd-Istvánmajori lakosokra Az emlékmű méltón őrzi és hirdeti az itt élők áttelepítését, Derenkhez való kötődését, viszont nem szól az érintettek lengyel származásáról. Az ünnepélyes avatóra pedig két nemzet zászlóját tűzték ki, a magyarét és a lengyelét. A derenki emlékmű a közelmúlt történetére hívja fel a figyelmet. A jövőre nézve közösségi ünnepek színhelye lesz. Megfelelő helyet kínál az ünnepi műsorok megrendezéséhez, a tisztelgést kifejező koszorúk, virágok elhelyezésére. Környéke kiválóan alkalmas közösségi tér formálásához. A 2007-es Istvánmajori Falu Nap (szeptember 8.) civil jellegű rendezvényeit már ott tartották meg. A Falu Nap eseményei időrendben a templomban, az emlékmű környékén, a kocsmában, magánházaknál zajlottak. Az Istvánmajorból elszármazottak ilyenkor látogatnak ki a temetőbe szüleik, nagyszüleik sírjához. A templomban és az emlékmű közelében a magyar nemzeti színű zászló mellett ilyenkor is elhelyezik a piros-fehér színű lengyel zászlót. Istvánmajor lakosainak száma évről évre csökken. A jobb boldogulás reményében a munkaképesek többsége elköltözik a faluból. A falu, telep közigazgatásilag Emődhöz tartozik. Számszerűleg szintén csökken az olyan választópolgárok száma, akik mint magyar állampolgárok szavazatukkal vállalják a lengyel származásukat. 2006-ban EmődIstvánmajorban 69-en mentek el szavazni a helyi lengyel kisebbségi önkormányzatra. A lakosok összetételével együtt a falu képe is megváltozott. Az egyik utcában sertéstelepet alakított ki egy nem ott lakó vállalkozó. Az ezzel járó elkerülhetetlen kellemetlen higiénia nagyban rontotta az állandó lakosok falusi életét, lakáskörülményeit. Napjainkban a sertésteleppel szomszédos telkeken fekvő lakóházakon igyekeznek túladni. Emőd-Istvánmajortól közúton Miskolcon át kb. 70 km-re található Ládbesenyő -András-tanyán - ahonnan a legutóbbi választáskor 76-an szavaztak a lengyel kisebbségi önkormányzatba - szintén tudatosan felvállalták az emlékek megőrzését. 2006. május 6-án András-tanyán felszentelték a derenki kötődésű, Derenkkel kapcsolatos dokumentumokat, tárgyakat bemutató gyűjteményt. Safarcsik Tibor edelényi lakos, Derenken született és élt szülők gyermeke már 2003-ban magángyűjteményt hozott létre. Ezzel együtt vendégházat alakított ki szüleinek andrástanyai parasztházában és lakóportáján. A gyűjtemény értékes mezőgazdasági eszközöket, életmódra utaló berendezési tárgyakat és ma már történelmi dokumentumokkal felérő fényképeket őrzi nagy számban. Szakszerűen berendezett kiállítóhelyiségekbe fogadja az odalátogatókat. Azt sem szabad említés nél-