A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Bődi Erzsébet: A néprajzi kutatások hatása a Derenkről kitelepített lengyelek identitására

tűnődésre, visszapillantásra, megállásra késztetik az embert. Bizonyosan ilyen pillanat és ilyen hely most Derenk. A természet szépsége és ennek a helynek a története okozza, hogy az ember másként tekint az életére, azokra kíván gondolni, akik előtte jártak, az elmúlásra, íme, nekünk, lengyeleknek, akiknek az a sors jutott, hogy itt éljünk Magyarországon, alkalmunk van megérinteni ezt a különös helyet, visszatérni az alapokhoz, a gyökerekhez, megérinteni azt a valamit, ami a létünk, az életünk alapját képezi: azt, hogy hogyan tekintünk erre a földre, ahol úgy igazából csak átmeneti vándorok vagyunk. Itt megértjük, hogy vándorlásunk végső célja egészen máshol keresendő. Ezen a helyen templom állt, júdeai Szent Tádé patronátusa alatt, akitől reménytelen helyzetekben várunk segítséget. Azt gondolom, az ő könyörgése érte el, hogy itt, ezen a látszólag halott helyen olyan találkozóra kerüljön sor, ami azt újra életre kelti. Ez olyan, mintha Jézus urunk, aki az egykori templom tabernákulumának oltári szentségében lakott, soha nem ment volna el innen. Ez a hely azáltal telik meg élettel és válik igazzá, mert 0 itt van velünk. Segítsen ez bennünket abban, hogy úgy tudjunk az életünkre tekinteni, mint a múló időre, de egyúttal mint az Atyaisten olyan különleges ajándékára, amelyet a lehető legjobban kell leélnünk; Szent Tádé pedig adja meg nekünk, hogy vissza kívánjunk térni az ilyen helyekre. " Az ideiglenes oltárra Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolokat ábrázoló nyomatát helyezik. A derenki fatemplom is ennek a két vértanút szenvedett apostolnak volt felszentelve. Amikor 1943-ban szétszedték a derenki fatemplom épületét, a főoltárkép Istvánmajorba került. A két szent ünnepe október 28-án van. Nem véletlen, hogy 2007ben erre az alkalomra, Szent Simon és Szent Júdás Tádé tiszteletére emelt templom búcsújára hívták meg az egykori derenkieket a tátraaljai Tatrzanska Bialka faluba. A bialkai templom szintén fagerendákból épült. Már 1685 és 1700 között, és ettől az időtől kezdve őrzi falai között a két apostolt ábrázoló oltárt. A derenki búcsún a szentkép mellett még Szent Antalt ábrázoló szobrot is kiállítanak a búcsúsok fohászkodására. A derenki búcsúra Lengyelországból érkező vendégeket elvarázsolja az ott látható természet szépsége, a falu története, a kirakodóvásár kínálata, a magyaros vendéglátás szívélyessége és a felkínált ízes magyar ételek, a zene, a tánc, az éneklés és nem utolsósorban az idős derenkiek tájszólásos anyanyelve. Viszont hiányolják a tájakat, falvakat szimbolizáló népviseletbe öltözött csoportokat, azok vonulását a civil ruhás tömeg forgatagában. E sokaságban minden résztvevőt egyformának látnak. Mindenki sajátjának érezheti az eseményt, a romfalut, pedig ez utóbbi nem mindenkinek volt otthona. A lengyelországiak szerint kellenének a megkülönböztető külső jegyek. Derenk jelenleg az Aggteleki Nemzeti Park területéhez tartozik. Az évente ott megrendezett derenki búcsú egy olyan közösségi összetartást erősítő szakrális és civil rendezvény, melynek élményével nemcsak a volt derenkiek identitása szilárdul, hanem kihat a magyarországi lengyelekre is. Sőt az esemény mára túlmutat az ország határán, Lengyelország felé. Lengyelországban most még csak a déli területek érdeklődését keltette fel, de a hatása térben nincs korlátozva. Derenk a lengyelség egyik kultikus helyévé válhat, ahogyan már most is a magyar Polónia magáénak deklarálja. A búcsú szervezői tudatosan törekszenek a lengyel jelleg hangsúlyozására: a lengyel papok, a lengyel népi együttesek, a lengyel beszéd, liturgia és a lengyel énekek bevezetésével a szentmise alatt és a búcsú világi részén. A lengyelül nem tudó derenki leszármazottaknak továbbra is megmarad emlékhelynek, és jó alkalomnak arra, hogy a sorstársak találkozzanak, de a főszerepet már a jelenkori lengyelséget reprezentáló résztvevőkkel kell megosztani.