A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Bődi Erzsébet: A néprajzi kutatások hatása a Derenkről kitelepített lengyelek identitására

kellett bevinni a közösbe. Az istvánmajori közösség a 70-es évek végén csakis arra koncentrált, hogy gyermekeiket, a fiatal generáció tagjait segítsék lakóhelyük elhagyásában, hogy ne a mezőgazdaságban találják megélhetésüket, hogy városokban telepedjenek le, mindent összevetve életmódot változtassanak. Ne kövessék a szülők, nagyszülők életét, mert abban senki sem lát örömet. Létezik könnyebben élhető körülmény. A múltat tehát tehernek tartó életszemléletet tapasztaltunk Istvánmajorban néprajzi megfigyeléseink, adatgyűjtésünk kezdetén, a 70-es évek végén. Két magyarul nem tudó lengyel kutatóval több héten át együtt éltünk a falubeliekkel. A napi találkozások első kézzel fogható eredménye az lett, hogy közvetlenül, beszélgetéseink során tisztáztuk lengyel anyanyelvüket. Beszéltünk Lengyelországról, a lengyel nép életéről, lengyel népcsoportokról. A lengyel kutatók énekeltek, népszerű verseket idéztek, Lengyelországot jelképező ajándékokat adtak át. Személyesen magyaráztuk múltjukat. Beszéltünk arról, hogy ez a derenki anyanyelvük, a 18. századi lengyel nyelv, még számos közös szláv szóval rendelkezik, ezért értették meg szüleik magukat a rozsnyói, a szilicei vásárokon az ottani szlovákokkal, az ott megjelenő ruténokkal. Szaktudományos írások is lengyel származásukat bizonyították, igaz, ezekről a tanulmányokról ők nem tudtak, de nem is értették szövegüket. Többek között azért sem, mert anyanyelvük írásos formáját és a lengyel irodalmi nyelv változatát nem ismerték. A lakosság előtt legmeggyőzőbb bizonyságtételt a két lengyel kutató jelentette, akik minden nyelvi nehézség nélkül végezték munkájukat, akikkel könnyen szót értettek. A nyelvi dilemmák eloszlatásával párhuzamosan folytak a néprajzi gyűjtések az akkori kor tudományos igényéhez igazodva a hagyományos kultúráról. A kérdések egyik csoportja arra kereste a választ, hogy a tradicionális paraszti kultúrában melyek azok az elemek, amelyeket feltételezhetően megőriztek az óhazából és melyeket ismertek meg az új, magyarországi környezetben. A közösség hagyományos kultúrájának minél szélesebb körű objektív, tárgyilagos felmérése volt tehát a helyszíni kutatás célja. Elvi elvárás szintjén fogalmazódott meg az igény is, miszerint a derenki kultúrát rekonstruáljuk. Felmerült az a kérdés is, hogy az elemzések, összehasonlítások útján vajon kimutatható lesz-e az a kultúrréteg, amelyet az óhazából hoztak magukkal, és a kutatás pillanatáig megőriztek, úgy ahogyan sajátos nyelvüket. Az első feldolgozásokat ilyen irányban próbáltuk megírni.

8 A későbbiekben már a hagyományos kultúra majdnem teljes ismeretében, az analógiák alapján kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon ki lehet-e jelölni földrajzilag azt a területet, ahonnan ennek a 20. században lengyelül beszélő közösségnek az ősei származhattak. A kérdésre mind lengyel kutatói szempontból, mind magyar szempontból a válasz nemleges lett.

9 A rendkívüli módon hagyományát megtartó közösség anyagi, szellemi és társadalmi kultúrájának monografikus feldolgozásánál kimutatható specifikusnak vélt műveltségi elemek olyan tág kulturális areákhoz tartoztak, hogy lefedték az egész Délkelet-Lengyelországot a Felvidék keleti részével és Északkelet-Magyarországot szlovák-ruszin nemzetiségi falvaival együtt. Vagyis archaikus kultúrelemeket ez az istvánmajori közösség jóval tovább őrzött (ezeket lelkesen rögzítettük is mi néprajzkutatók), mint a szomszédos települések, de ezek nyomán nem lehet kijelölni egy olyan szűk régiót, ahonnan származtathatnánk az ősöket. Ha származásra vonatkozóan nincsenek 8 Krasinska, E.-Kantor, R. 1979.; Bődi E., 1979. 9 Kantor, R.-Krasinska, E. 1981.; Bődi E., 1984.