A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Orosz György: Magyarok, szlovákok, ruszinok, szászok, románok, zsidók a hajdanvolt közös hazában (Nemzetiségcsúfolók)

Most jöttem én Magyarzország, Hát a kedves gyermekeim, nem vót nekem semmi. tizenhárom klapecom, A nyakamban zabtarisznya, legfinomabb iskolába abba se vót semmi. berafénérosztatom. Amint láttok engemet, Legdrágább a fémziskola, vagyok leggazdagabb tót. oda majd beíratom, A zsebemből kifizetek hogy ne legyen olyan marha, egy egész félmilliót. mint amilyen te vagyol. Nyelvészeti érdekessége az éneknek, hogy megőrizte a magyar nyelvben meghonosodott szlovák eredetű klapec szót: (rég) 'gyerek, kölyök'. Továbbá előfordul benne a népies képzésű berafénérosztatom 'ravasz módon beíratom' (itt: az iskolába). Ezzel kapcsolatban lásd még a következő szavakat: rafinált, (rég) rafinírozott (biz) 'ravasz, kitanult, körmönfont, agyafúrt'. Végső forrás a francia raffinement (rég) 'ravaszság, furfang, agyafúrtság'. A szlovák nyelvből átvett klapec szó ismerete hasznosnak bizonyult abban az időben, amikor a II. világháború vége felé a Vörös Hadsereg katonái benyomultak Magyarországra. Az orosz harcosok Aranyosapáti faluban is elrejtőzött német és magyar katonák után kutattak a település lakosainak portáin. A felszabadítók először átvizsgálták a gazdasági épületeket (ól, csűr, pajta), majd ezt követően behatoltak a lakóházakba is. Bekukkantottak az ágyak alá, s mivel ott nem találtak katonákat, úgy gondolták, hogy az állig felfegyverzett ellenség az ágyban, a dunyha alatt lapul. Felhajtották hát a dunnát, és nagyot sóhajtva, nagy megkönnyebbülést érezve ezt mondták: klapec. A potenciális vészhelyzet megszűnt a számukra, mivel a takaró alatt nem bősz ellenséget, hanem csak gyereket találtak. Pesten csináltattam házat, Veszek majd egy zótyomabirt, lesz vagy harminc zemelet. amiben kocsérozom. Tetején egy kis lukon Hat ökröt is fogok bele, kidugom a fejedet. hogy gyorsabban mozogjon. Legfinomabb bagónyállal Hátul büdös benzin füstöl lesz enyém pofám tele, kifele a motorból, úgy köpködök onnan le Amerre én kocsérozok/masérozok, az embereknek fejedre. minden ember fel-/megfordul. A fenti két szöveget, ha műfajt akarunk adni nekik, szlovák szemszögből dicsekvő énekeknek, magyar nézőpontból csúfoló énekeknek nevezném; bár ez a dicsekvés inkább a nyomorúságos anyagi helyzettel való önironikus kérkedés. Műfajukat pontosabban meghatározva: ezek kérkedés formáját öltött panaszénekek. Véleményem szerint ez a két tótcsúfoló egybetartozik. Adatközlőin is ingadozó állásponton volt abban a tekintetben, hogy ez a két vers különálló-e vagy sem. Mindkét szövegben a gúnyolódás, csúfolódás oka és témája a másság. A humor forrása a jellegzetesnek tartott szlovák zab-étel, az idegen ember komikus, helytelen magyarságú beszéde, de egyúttal a gúnyolódás tárgyát képezi a tótok nagy szegénysége is, s a kifejezésre jutó mérhetetlen vágyakozásuk egy magasabb életszínvonal iránt, amely számukra a következő dolgok birtoklásában testesült meg: sok pénz, nagy ház (lehetőleg Budapesten), drága bagó, személygépkocsi (zótyomabir), gyerekeik finom iskolákba járatása. A magyar nyelvet csak törve beszélő tótok az