A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Orosz György: Magyarok, szlovákok, ruszinok, szászok, románok, zsidók a hajdanvolt közös hazában (Nemzetiségcsúfolók)

vendégül látni a vándorló iparosokat, és szükség esetén szállást is kell biztosítani számukra. A legfőbb dolog pedig - munkát kell adni nekik, hogy valamicske jövedelemhez jussanak. Még akkor is, ha erre a munkára nincs is feltétlenül szükség. Az általános iskola alsó tagozatára jártam. Az egyik nap megjelent az udvarunkon egy ősz hajú öregember. Vándorló esernyőjavító volt. Édesapám örömmel fogadta, behívta a házunkba és közölte vele: szükség van a szaktudására, van két esernyő is, amelyeket meg kellene javítani. Ezeket az ernyőket már rég nem használtuk; kopottak is, rosszak is voltak. A bácsi boldog volt. A megfáradt vándort apám, ahogy illik, hellyel és borral kínálta. Borozgattak és beszélgettek: az élet dolgairól, a szakmai tapasztalatokról. Délben meleg ebédet kapott az iparosmester. Csak ez után következett a munka: előkerültek az ernyők. A bácsi szép komótosan dolgozott. Az egyiket megfoltozta, a másikat újra felhúzhatóvá varázsolta. Megtörtént a fizetség is. Többet kapott, mint amennyit kért. Aztán elment. Ki tudja, hová? Ki tudja, igényt tartott-e még bármikor is valaki a munkájára? Ő elment, az emléke megmaradt. De mivel magyarázható édesapám szeretetteljes viszonyulása a vándor esernyőjavító iránt? Jóapám nem egyszerűen csak iparos volt, hanem görög katolikus vallásfelekezetű keresztény mesterember. A krisztusi hitet, a szeretet parancsát ő nemcsak vallotta, hanem gyakorolta is. Zarándokot, vándort, koldust megvendégelni, nekik alamizsnát adni a keresztény vallásban egyet jelent magának Krisztusnak a vendégül látásával, illetve az alamizsna neki való juttatásával. A koldusmesterség szakrális megalapozottságáról a keresztény vallásban már 2005-ben kifejtettem gondolataimat a Koldus képében Krisztus jár miköztünk című írásomban.

44 Édesapám gyerekkorában görög katolikus vallásfelekezetü iskolába járt, ahol keresztény hit- és erkölcstant is tanult. Nyilvánvalóan ismerte Máté Evangéliumának az utolsó ítéletről szóló szavait. Itt jelen van egy párbeszéd, amelyet Krisztus és a majdani megigazultak folytatnak: Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg (Mt 25, 34-40).

45 Az Evangélium ezen szavai a koldusmesterség szakrális megalapozottságához kínálnak támpontot. A vándor esernyőjavító az elvégzett munkájáért apámtól nagyobb fizetséget kapott, mint amennyit kért. Erre is van magyarázat. Édesapám ennek a vándornak a munkabéren felül alamizsnát is juttatott, de nagyon tapintatosan: munkabér formájában. Az alamizsna, különösen a kézbe adott alamizsna ugyanis megalázó lett volna az öreg iparos számára. Engedtessék meg, hogy idevonatkozóan saját fordításomban idézzek néhány sort egy orosz vallásos népénekből, melynek címe A jeruzsálemi tekercs (Jerusalimskij svitok). 44 Orosz Gy., 2005. 45 Szent Biblia 1974.