A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
KÖZLEMÉNYEK - Szilágyi Miklós: A népviseletek a néprajztudomány látókörében
konjunktúráján kibontakozó viszonylagos paraszti jólét fitogtatására is, a parasztmunkási létállapotnak: a kíméletlen robotnak csak ritka ünnepeken, ideig-óráig lehetséges takargatására-elfeledtetésére is alkalmas eszköz a népviseletben kifejeződő pompakedvelés. Hisz a néprajzkutató azt is számon tartja, hogy a sárközi falvak pazarlóan drága anyagú és nagy munkaigényü népviseletének 19. század végi kivirágzását a gabonatermelő parasztgazdaságok időleges prosperálásával szoktuk értelmezni-magyarázni. Ám a hasonlóan színpompás, s ugyan ekkortájt kialakult mezőkövesdi viselet hátterében az egész országot behálózó summás munkavállalásokból származó szerény keresményt - mint a viseletben testet öltött „fényűzés" anyagi fedezetét - ugyan miként lehetne a paraszti jólét bizonyítékává stilizálni? Nem vállalkozhatom tehát többre, mint hogy figyelmeztessem a reménybeli látogatót: az egykori paraszti valóság sokkalta összetettebb, bonyolultabb volt annál, mintsem egyetlen szegmenséből, viselet-együttesek tetszetős látványából megérthető lenne. íme, az eligazodásban segíteni akaró néhány további értelmezési szempont, melyeket - mint a néprajztudomány eredményeit - a figyelmébe ajánlhatok annak, aki okulni is szeretne e tetszetős és monumentális látványosságból. Az egyén és a közösség A népviselet - az egyén részéről - a faluközösség életviteli normáihoz és szabályaihoz való igazodás, a fenntartás nélküli azonosulás kinyilvánítása. Látszólag ugyanolyan tehát a hagyomány szentesítette ruházati együttes viselésének a szerepe, mint bármilyen egyesület, szervezet, pl. a fegyveres testületek ön-megkülönböztető egyenruhája esetében. Vagyis aki - múltban és jelenben - magára ölt valamilyen egyenruhát, ezzel a gesztusával a maga szuverén személyiségének a kötelezően egy akaratú, egy szellemiségű embertömegben való elrejtőzését-feloldódását szeretné környezetének a tudomására hozni. Bármennyire csábító legyen is, hogy valamilyen értelmezésre váró jelenséget egy mindenki számára könnyen megérthető hasonlattal világítsunk meg, ez esetben inkább félrevezető, mint a lényegre rámutató, ha a népviseletek „uniformis" voltával példálózom. Aki ugyanis beöltözik az egyenruhába, s eleve tudomásul veszi az összes lehetséges parancsot, utasítást és szabályt, mely ezzel az élethelyzettel együtt szokott járni, tudatában van annak, hogy vagy önszántából cselekszik, következésképpen bármikor következmények nélkül megszabadulhat az uniformistól, ha terhes számára a folytonos igazodás, vagy - kényszerű beöltözése esetén - abban reménykedik, hogy csak belátható ideig kell elviselnie az egyenruhával szükségszerűen együtt járó teljes alávetettséget. A népviseletet viszont - mindaddig, amíg természetes velejárója volt a faluközösségben, parasztként létezésnek - nem egyszeri és bármikor megváltoztatható elhatározásból öltötte magára az egyén. Az egyetlen lehetséges magatartási és viselkedési forma volt a számára: a faluban - így egy kis-társadalom tagjaként - létezés magától értetődően természetes velejárója. Aki beleszületett egy olyan faluba (esetleg kisvárosba), ahol „mindenki" egymáshoz igazodva, tehát „egyformán" öltözködött, az „ilyen a világ!" természetességével már zsenge gyermekként tudomásul vette, elfogadta, észrevétlenül magáévá lényegítette ezt a normákkal, szabályokkal körülbástyázott szokást ÍJ. Ugyanúgy fogadta el, mint minden más törvényt, szokást, élet-szabályt. Mint a szántóföldek és legelők szigorú elkülönítését, az évszakok változásához igazodó élet- és munkaszervezést, az állatok munkavégző
