A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Veres János: Régészeti adatok egy Hernád-völgyi szkíta kori településobjektum elemzése kapcsán

kori kutatásban önálló terület foglalkozik a rendkívül szerteágazó és reprezentatív leletekkel képviselt állatstílus ábrázolásainak elemzésével (összefoglalóan KEMENCZEI 2001, 25-30.) a téma agyagban történő megjelenítése - a jellegzetes pecsétlőkön túl - kevés esetben ismert. Legszebb és legtöbbet említett agyagábrázolás a muhi-kocsmadombi állatalakos fülű bögre (SZENDREI 1890;LESZIH 1939, 3.1 ; CHOCHOROWSKI 1985,6. ábra, 8.; ALMÁSSY-ISTVÁNOVITS 2001, 167. Kat. 235.), melyet a fafaragás technikájának közvetlenül a fazekasmüvességben megjelenő „utóéleteként" tart számon a kutatás (BOTTYÁN 1955, 16). Témában rendkívül hasonlóak, de eltérő formai megjelenítésüek a tiszaeszlár-szellőhalmi edény karcolt lovasdíszei. Ezek a leletek szkíta korunk korai és középső szakaszához köthetöek (Kr. e. VII-V. sz), s leginkább keleti kapcsolataik, előképeik alapján értelmezhetők (összefoglalóan KEMENCZEI 1983, 55. Abb. 2., Abb. 10, la-b). Mindhárom hernádvécsei agyagszobrocska rendkívül realisztikus, részleteiben gazdag, egyedi kivitelezésű, melyek kapcsán több értelmezési lehetőség is kínálkozik. A szórványként előkerült töredék (XII. tábla, 3.) egy négylábú, hosszú nyakú állat mell- és fejtöredéke. Első pillantásra lóábrázolásnak tűnik, azonban a rendkívül széles mellkas, a fej lapos, hegyes, szinte madárszerű kialakítása ennek ellentmondani látszik. Szembetűnő a nyak hosszú éles, sörényszerű kialakítása, valamint a lény két, függőlegesen álló pici, hegyesedő füle. Az S3 telepépítményböl származó két hiteles szobrocska szintén sérült állapotú. Az egyik, a nagy számban ismert késő bronzkori agyagvadkan ill. disznószobrocskákra emlékeztető darab fej- és farokrésze is hiányzik (XII. tábla, 2.). A vadkan ábrázolásként értelmezhető szobrocskán az állat hátsó láb mögött tovább vastagodó faroktöredéke azt mutatja, hogy egy hosszú farkú, előrenyújtott fejű állatot ábrázol, melynek nyakát összecsípett függőleges fölhúzás tagolja. Lelőhelyünk és egyben az objektum legérdekesebb darabja az a kisméretű agyaglovacska (XII. tábla, L), melynek orrán pici átfúrt lyuk mutatja az egykori felfüggesztés helyét (amulett?). A szobrocska a legrealisztikusabb ábrázolás mindhárom szobor közül, jobb első lábát előrelépő mozdulatban ábrázolták. Két pici füle és ívesen hátrahajló hosszú farka vége törött. Nyaka tövén, hátán és a test két oldalán rendkívül markánsan megformált mélyedés figyelhető meg, mely nyeregábrázolás benyomását kelti. A szobrocskák vizsgálata során ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mely a kerámia és az orsógombok esetében is megfigyelhető volt. Míg a finom kidolgozású állatszobrocskák (XII. tábla, 2-3.) anyagminőségben, soványításban, megformáltságban a helyi kerámiamüvesség irányába mutatnak, addig a formára, funkcióra eltérő barnásfekete állat alakú függő vagy amulett (XII. tábla, 1.) a korábban kelta hatásúként leírt leletek közé sorolható. Az agyaglovacskához hasonló nagy ívü, lefelé hajló farokábrázolás nem ismeretlen a Kárpát-medencében. A „preszkíta" leletanyaghoz sorolhatóan függesztő füllel ellátott bronzló a kiskőszegi raktárleletből ismert (GALLUS-HORVÁTH 1939, XXXV. t., 6.) ill. egy hasonló karcolt díszű szórvány darab esetében (H

AMPEL 1886, LXVIII 1). A hernádvécsei szobrocska tehát vélhetően helyi előképek és előzmények ismeretében formál meg egy - a fém presztízstárgyak mögött háttérbe szorult - ritka nyersanyag-választásban és technikai kivitelezésben megjelenített témát. A bronzkortól kezdve nagy számban ismert zablaoldaltagok, zabiák, lószerszámok, falerák mellett rendkívül vitatott lehet a nyeregábrázolás kérdése. A hallstatt kori lovas szobrocskákon (Székesfehérvár, Sümeg, Déri Frigyes gyűjtemény, MOZSOLICS 1954,