A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Veres János: Régészeti adatok egy Hernád-völgyi szkíta kori településobjektum elemzése kapcsán

165. 42. t. 2; PATEK 1982-83, 326., Taf. 22. 3-4.) nem figyelhető meg nyereghasználatra utaló ábrázolás. Ennek oka - azon túl, hogy a kor lovasai valóban szőrén ülték meg a lovat - a stilizált vagy geometrizáló ábrázolásmód vagy egyfajta lótakaró használata lehet. E zömmel szerves anyagból készült lótakarókat iephippiori) értelemszerűen nem tudjuk a régészeti leletanyagban megfogni, azonban írott forrásokból és ókori ábrázolásokról ismertek. Xenophón (Kr. e. 440-355) a lovakról írott munkájában

6 a lótakarók mellett a nyeregvánkosként értelmezhető epokhon-X is megemlíti, e mellett a női nyereg, az asztrabé is ismert volt. A későbbi végleges formájában kialakult katonai lovaglónyereg {scordiscus militaris vagy sella equestris), megegyezik a „kelta nyereg"-nek nevezett korábbi típusokkal, mely jelenség arra utal, hogy a rómaiak elsősorban a provinciák peremvidékein szolgáló segédcsapatok révén ismerték meg a katonai nyergeket (összefoglalóan lásd. PETŐ 1965-66, 73-74, uő. 1973, 60.). Nyelvészeti adatok azt mutatják, hogy a scordiscus militaris nyereg neve a késő La Téne korú pannóniai lótartó scordiscus törzs nevéből származik (PETŐ 1973, 64). írott forrásokból ismerjük tehát a Kr. e. V-IV. században a lovak nyergelésének különböző módjait, régészeti leletanyagban pedig az oppidum kultúrához köthető kelta pénzverésen jelennek meg olyan ábrázolások, melyeken határozottan felismerhető a lovasok nyeregábrázolása (RAPIN 1991, 324). Egyéb leletek hiányában közvetve a régészeti leletanyagban megjelenő kengyelek utalhatnak a nyereg használatára. A díszítettség vizsgálatán túl érdemes további figyelmet szentelnünk az agyaglovacska funkciójának. Amíg a másik két hasonló tárgytípus esetleges gyerekjátékként értelmezhető a település leletanyagában, addig ezt a darabot a felfüggesztés módja alapján függő vagy amulettként határozhatjuk meg. A szkíta kori leletanyagban az ilyen megfogalmazású tárgytípus ismeretlen, elsősorban kaurikagylókból, állatfogakból készültek amulettek, s agyaggyöngyeiket is többségében ékszerként viselhették. Amint korábban utaltunk rá, a hernádvécsei lovacska inkább kelta hatású, vagy kelta ideológiai hátterű, de helyi készítésű darab lehet. Annak ellenére, hogy sem a rákosi őzszobrocska (HAMPEL 1886, LXVIII, 4.), sem a bátai vadkan (MÁRTON 1933, XVII. t) kapcsán nincs nyoma a függesztőfüles kialakításnak, a cserepeskenézi LaT-B

2 korú madárfej függesztő füle alapján kijelenthetjük, hogy az amulett vagy fúggőszerűen viselt tárgytípus nem volt ismeretlen a kárpát-medencei keltaság körében sem (SZABÓ 2005, 98.). A szkíta-kelta kulturális érintkezés vonatkozásában nem elhanyagolható az a tény, hogy a szakrális élet szempontjából két olyan jelentős állat került megformálásra a hernádvécsei település leletanyagában, mint a vadkan és a ló (SZABÓ 2005, 97-99). A két eltérő stílusú ábrázolás, az S3 objektumból előkerült ill. a szórvány szobrocska esetében (XII. tábla, 1, 3.) a ló helyi lakosság életében betöltött szerepére hívja fel a figyelmünket. A lelőhely archaeozoológiai vizsgálata, valamint a településkép (karám, épületrekonstrukciók) és leletanyagának elemzése pontosabb információkat nyújthat a kérdéskör megválaszolásához. A Hernád-völgye térségének régészeti leletanyagát áttekintve hangsúlyoznunk kell, hogy a novajidrányi temetőben előkerült - elsősorban lovas harcmodorral összefüggő - ritka kárpát-medencei fegyvertípus, a pika közvetett adatokat nyújt a lovak ill. a lovasság kiemelkedő szerepére a régióban (B. HELLEBRANDT 1997, 78. Abb. 7,4.). 6 Xenophón VII. 5, VII. 9.