A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Cseh Fruzsina: Kerékgyártó-mesterség Tardonán az 1950-60-as években

A jó kerék lelke a küllözés volt, az agy kivésése. Ha ez jól sikerült, a megrakott szekér akár ráf nélkül is el tudott menni nagyobb távolságra. Előfordult, hogy a tardonai mester által készített kerékről egyszer leesett a ráf Sajószentpéternél, de a fával megrakott szekér mégis bement Miskolcra. Ez egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a kerék valóban kerek, és megfelelően van küllőzve, erős. A bognár tudásának ilyen módon való igazolására máshol is találunk példát. Tiszaigaron „A hagyomány szerint a kerékgyártók elszánt versenyben álltak egymással. ... A század elején Székynél szolgált kerékgyártóról, Hollósiról mesélik, hogy fogadásból olyan kereket készített, amivel megrakott kocsin ráf nélkül be lehetett menni Füredre és vissza. A fogadást természetesen megnyerte."

21 A minőségre a kerék javításánál is odafigyelt a jó bognár, a kicserélt küllőt, talpat mindig lepucolta, hiszen azt nem csak a megrendelők, de a kereket vasaló kovácsműhelyben épp ott lévő falubeliek, maga a kovács is látta, s dicsérték azt. A bognár szerint a jó munkához a tudás mellett elengedhetetlen és alapvető volt a szakma szeretete. Aki a munkáját nem szerette, az nem is tudott jól dolgozni. Presztízsértéke volt tehát annak, hogy a mester milyen munkát ad ki a kezéből. Számított egyrészt a megrendelővel, de még jobban a hozzáértő másik iparossal szemben is, hiszen ha gyenge minőségű alkatrészt vagy szekeret készít, szégyellte volna magát. A precíz munkának presztízsértéke volt minden iparos szemében, a kerékgyártó elmondása szerint zavarban is volt a falu idősebb kovácsa, amikor be kellett látnia, hogy tanítványa ügyesebb, mint ő maga. L. G. az idős kovácsot azzal vigasztalta, hogy attól fejlődik minden technika, s lesznek tökéletesebbek az alkatrészek, hogy a tanítvány ügyesebb, mint a mestere. „Akkor még most is egy nagy darab rönkbű levágnának egy karikát, oszt azon menne a szekér, ha nem tanultunk volna többet, mint az előzők. " A kézművesszakmákban nemcsak a szaktudásnak és a precíz munkának volt értéke, hanem a becsületességnek is az iparos és a vásárlók oldaláról egyaránt. Ezen érték fontosságát illusztrálják az L. G. által elbeszélt történetek, amelyek máig élénken élnek emlékezetében. Társadalmi kapcsolatok A tardonai bognárt tág vevőköre a már említett településekről és helyben bőven ellátta munkával. A jó mesternek sehol sem kellett vásárra vinnie a termékeit, igazolja ezt Dobos Lajos leírása is Bodnár István kerékgyártóról, akinek szekereit Halmajra, Aszalóra, Kázsmárkra, Kinizsre, Hernádkércsre, Alsódobszára vitték. „O volt itt a legjobb bognár, ezért nem volt szükséges, hogy áruját vásárra vigye."

22 A kerékgyártónak sok esetben jó emberismerőnek is kellett lennie, hiszen ha ritkán is, de előfordult, hogy egy-egy vevő megpróbálta becsapni. Egyik alkalommal pl. L. G. elkészítette a megígért elejét a szekérnek (rúdszárnya, simely ástok, juh, ferhéc, hám fa), s össze is fúrta azokat, majd újra szétszedte. A megrendelő eljött megnézni, hogy áll a munka, s ha a bognár látta rajta, hogy másnap akar fizetni, megmondta neki, hogy reggel jöhet a kész munkáért, hiszen az ástok, simely és ferhéc összefogását egyetlen facsappal oldotta meg, egy ötperces munkával. Ha úgy tűnt, hogy be akarják csapni, csak jövő hétre 21 Bakó F., 1992. 20. 22 Dobos L., 1976. 91.