A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Cseh Fruzsina: Kerékgyártó-mesterség Tardonán az 1950-60-as években

hívta vissza a vevőt. Szerencsére ritka volt az olyan ember, aki nem fizetett, de a szakmájának minden apró fogását ismerő kerékgyártó általában megtalálta a módját annak, hogy a tisztességtelen megrendelőt egy következő alkalommal megleckéztesse. Ilyenkor nem az anyagi veszteség kárpótlása volt az elsődleges cél. L. G.-t sokkal inkább motiválta az őt becsapók megleckéztetése során az a paraszti társadalomban élő alapvető norma, miszerint becsapottnak lenni szégyen, s éppen ezért nem szégyen viszont bizonyos helyzetekben kijátszani valakit.

23 A kerékgyártó nem csak azokat említi meg, akik megpróbálták becsapni, de azokat a vevőket is, akik egy sürgősebb munka esetén megemelték a fizetséget, vagy akik bármely munkáját a fizetség mellett meg is köszönték. Az iparos és megrendelő kapcsolatában tehát az utóbbi becsületességének is igen nagy súlya volt. Az 1950-60-as években két kovács volt Tardonán, L. G. mindkettőnek dolgozott, egy alkalommal pedig egy mályinkai kováccsal is volt közös munkájuk. A munkát a kovács vagy a kerékgyártó is felvállalhatta, attól függően, hogy hova ment először a megrendelő. Új szekeret általában a bognárnál rendeltek meg, míg esetenként egy-egy javítandó alkatrészt a vasalás miatt először a kovácshoz vittek, aki odaadta azt a kerékgyártónak a törött farészek kicserélésére. Gyakran a vevő döntötte el, hogy melyik kovácshoz viszi a munkát, hiszen ha a kevésbé ügyes kovács pl. ráfhúzáskor gyakran törte el a kerék talpát, azt a megrendelőnek kellett a kerékgyártónál újra megcsináltatni. Előfordult viszont az is, hogy a bognár és a kovács előre egyeztetett. 1960 körül a szentléleki turistaházba kapott L. G. egy megrendelést egy könnyű szekérre. Akkor elment a mályinkai kovácshoz, egyeztették a famunka és a vasalás árait, és együtt adták be az árjegyzéket. A több éven keresztül együtt dolgozó mesterek jól ismerték egymás munkáját, és mint már említettük, a bognár számára a vevőkkel és a kovácsokkal meglévő szoros kapcsolat miatt is fontos volt, hogy jó minőségű munkát adjon ki a kezéből, dicsérjék azt a kovácsmühelyben is.

2

"

4 A kézműves az adott településen gyakran jelentős társadalmi szerepet vállalt. Tóth Márton, tiszaigari kerékgyártó az 1920-30-as években presbiter volt, sőt, képviselő is a községnél.

25 Az ároktövi Szilágyit, a kovácsmestert is megbecsülték, presbiternek is megválasztották.

26 A 20. század közepére azonban a jelentősebb társadalmi feladatok elvégzése már kevésbé az iparosokra hárult, L. G. ugyan presbiter volt Tardonán, de ezt nem a szakmája által szerzett elismerésnek köszönhette. Édesapja is presbiter volt, s annak halála után a bognárt kérték meg a feladatra. Fejfakészítés A szekérkészítésen és apróbb famunkákon túl L. G. készítette a fejfákat is a faluban. A fejfakészítés tudományát a kerékgyártó az '50-es években a szomszéd ácstól vette át, és folytatta ezt a tevékenységet egészen a '90-es évekig, a fejfák használatának megszűnéséig. Elmondása szerint a szomszéd falvakban szintén megvolt az a helyi iparos vagy ügyes kezű kontár, aki értett ehhez. A bognár elődje még kézzel faragta ki a fej fákat, az '50-es évektől azonban méretre fürészelték a nyersanyagot, amely így került L. G.-hez, aki kifaragta és lekezelte a fejfát, majd - mivel iparosként mindenkit ismert a 23 Jávor K., 2000. 627-628. 24 Kerékgyártó és kovács együttműködéséről lásd még: Kemecsi L., 1998. 102. 25 Bakó F., 1992. 21. 26 Bodgál F., 1967.216.