A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban
toznak. 69 Azonos elvek szerint működnek a gazdaság terén is a normák és azok be nem tartásának szankcionálásai. A szokás társadalmi normákból áll, amelyeket és amelyekkel szintén szabályoznak. Mégis a gazdaság működése során időről időre felbukkannak olyan társadalmi szokások, amelyek korántsem a társadalom érdekeit szolgálták. Az egyéni érdekek gyakran felülírják az általános társadalmi normákat. A gazdasági működés, a lehetőségek kihasználása egy közösség több tagja körében is azonos válaszreakciókhoz vezet. Ezt tükrözik a borhamisítások is, amelyek az egész közösség kárára válhatnak. Azok az elemek váltak a jogi szabályozás részévé, amelyek a gazdasági stabilitás elérésében a lehető legnagyobb szerepet játszották, és amelyek gyakran a mindennapokban „negatív szokásként" megjelenő gazdasági magatartásformák korlátozására, visszaszorítására törekedtek. Ugyanakkor itt kell megemlíteni a területi rendezést - amely még ma is vitákat generál például Szlovákia és Magyarország között -, azon települések meghatározását, amelyek részt vehetnek a kereskedelemben és árutermelésben; az egységes név meghatározását, amelyet a települések borászai használhatnak; és szintén a területi lehatárolás kulcselemévé vált „határokon belüli" feldolgozás; a szőlő és must kiviteli tilalmát, mint amelyek jogi szabályozásának fontossága túllép a szokásjog és hagyomány keretein. Törvényi szabályozásuk a belső működés szempontjából legalább annyira fontos, mint a külső környezet felé való irányultságuk tekintetében. A fennmaradt törvények alapján látható, hogy a társadalom differenciálódásával, a gazdaság fejlődésével párhuzamosan a leszabályozott területek köre is egyre gyarapodik. Azonban míg egy kisebb, zártabb közösség esetében a közös érdekek felismerése alapján önként követett és megtartott szabályok a hagyomány és szokásjog keretein belül is elégnek bizonyultak, addig a gazdasági-társadalmi fejlődéssel egyre összetettebbé váló gazdasági mechanizmus keretein belül a jogi szabályozásnak egyre nagyobb szerep jut. Ezek, a gyakran a külső környezet számára szóló törvények a gazdasági stabilitást szolgálják. Megmutatkozik mindez a hegyaljai borászat jogi szabályozásának egészen korai, a 17. századtól meginduló folyamatában, a helyi vagy regionális rendelkezések mellett az országos törvényekben való külön megnevezésében is. Ezen folyamat során egyre több, korábban a hagyomány által irányított tényező került jogi szabályozás alá. A szőlőfajták és készítésmód technológiai meghatározásának, szabályozásának hagyományban, szokásban gyökerező jelentőségét mutatják ugyanakkor a borok körül ma dúló viták, amelyek például az aszú érlelési ideje körül generálódnak. Ez a konfliktushelyzet jól reprezentálja, mely tényezők határozzák meg a helyi borászok identitását és borról alkotott nézeteit, a borkészítéshez kötődő hagyományok tükrében. Ezek között lehet megemlíteni legjellemzőbb elemként a modernizációval megjelenő új termelési és készítési módszereket, mint a reduktív technológiát és az ezzel készített borokat. A tradíciónál itásban gyökerező ellenállás a modernizációval szemben épp ezt a „fékező, bizonyos állapotokat fenntartó erőt" 70 lehet látni, amely az előző évszázadokban az aszú kialakulásával intézményesült. Az új módszerekkel szemben meghatározóbb a borászatban hosszú generációkra visszanyúlóan jelen levő tölgyfahordós érlelés, a pince és minden olyan tényező, amely az aszúbort azzá teszi, amit a piacon és a vásárlóknak jelent: egy zamatos, édes, nehéz és különleges magyar bort, hungaricumot. 71 A kettő között húzódó ellentétet 69 Hollós M., 1993. 131. 70 KósaL., 1992. 149. 71 Az aszúbort hagyományos készítése teszi a hegyaljai borkultúra központi elemévé, amely már a kiválasztott szőlőfajtákkal, metszéssel kezdetét veszi, s megkülönbözteti a szőlő késői szürete, a botritisz penész,
