A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban

mutatja az alábbi idézet: „ ... aszúkészítésnél is maradtunk a hagyomány mellett...ahány puttonyos az aszú fahordóban érleljük, nem úgy mint ahogy elérték azok a hazaáruló magyarok és borászok, akik kiszolgálják azokat az embereket, befektetőket, akik azért mennek valahova, Tokaj-hegyaljára is, hogy a pénzét minél hamarabb újra lássa. Azok az újdonsült borújságírók is - itt lehet említeni a ...-t és ...-t— tehát azoknak az újságoknak a szakértőit és megfizetett embereit, akik eladják szabadságukat a biztonságért, akiket elsősorban a pénz érdekel, nem a tradíció. Azok elsősorban azt hirdetik, tudják, hogy a fogyasztó mit szeret. Az biztos, hogy a fogyasztási kultúra a frissebb, könnyebb ízű borok irányába ment el, de ez nem igaz a tokaji aszúra. Eddig nagyon sokat vitatkoztunk ezen... az az igazi aszú: ahány puttony, annyi év, ha kell egy-két évig fahordóban tárolják. "

n Más a helyzet ugyanakkor a munkaszokások terén. Míg a termék minden időben és térben való azonosságát szabályozó rendelkezések a mai napig nemcsak a jogi szabályozás és hagyomány alapját képezik, addig az átalakuló munkamódszerekkel számos, hozzá kapcsolódó szokás és hagyomány eltűnt. A tokaji bor egyedi jellemzőinek kialakulásával a termelést és készítést strukturáló munkafolyamatok szokássá szerveződtek, majd bekerültek a szokásjogba és törvényileg meghatározottá vált a szőlőtermesztés módja, a késői szüret - és annak pontos kezdetének meghatározása -, vagy épp az aszúszemek különválogatásával vagy a szőlőfürtön hagyásával történő bor fajtáinak definiálása. A filoxéravészt követően azonban „a munka elvégzésének tradicionálisan kötött módjai" megváltoztak, átalakultak és legfőképp a munka menetét strukturáló ünnepi szokások el is vesztek. Számos népszokás feledésbe merült, annak ellenére, hogy mind a század elején, mind a század végén, a rendszerváltást követően történtek kísérletek felélesztésükre. Napjainkban bár lehet azt mondani, hogy a hegyaljai borkultúra elemei között továbbra is ottmaradtak és a tokaji bor mindennapi bemutatásában helyet kapnak, eredeti feladatukat azonban elvesztették és új tartalommal telítődve, új kontextusban, a turizmus keretei között tűnnek fel. IRODALOM Balassa Iván 1973 A tokaj-hegyaljai német telepítések történetéhez. HOME XII. 285-320. 1984 A tokaj-hegyaljai német telepek építkezésének néhány sajátossága. In: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc, 267-280. 2002 Tokaj-Hegyalja történelmének fő vonásai. In: Zempléni Múzsa, II. évf. 3. sz. 5-17. Bodó Sándor 1988 Tokaj-Hegyalja körülhatárolása, In: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza (szerk.: Bencsik János-Viga Gyula) Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 14-21. Bodor György 1968 Egy falutörvény a XIX. század elejéről. In: Ethnographia. LXXIX. évf. 2. sz. 257-260. majd a leszüretelt szőlő feldolgozása és az annak során használt elemek, az alapbor, a puttonyszám, az érlelés ideje és módja, tölgyfahordóban, hegyaljai pincében. 72 P. J.2004. 09. 10.,Tarcal