A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban

Hegyalján majdnem egyetlen termékre épülő monokultúrás gazdaság kiépülését eredményezte. A Hegyalján folytatott intenzív szőlőművelés és borászat a helyi gazdaság legfontosabb ágazatává vált. Frisnyák Sándor szerint „értéktermelése többszöröse lehetett a területi aránynak,"

2 és ezáltal a lakosság legfőbb jövedelmi forrását jelentette. Gazdasági szerepe az évszázadok során, összetett társadalmi és gazdasági változások során alakult ki. Ezen folyamat időbeli változásait nyomon követve a szokások és viselkedésminták olyan aspektusait lehet vizsgálni, amelyekben megfigyelhető bizonyos elemek átkerülésének folyamata a hagyományok, a szokásjog és a jog szférája között. Ezen tényezők ugyanakkor a helyi identitás és mindennapi élet meghatározó elemeivé is váltak. Fel lehet tenni tehát a kérdést, melyek azok a külső és belső tényezők, amelyek ezen elemek állandóságát vagy épp változását, átalakulását meghatározzák és mely elemek váltak a szokások, hagyományok vagy épp a törvények részévé és hogyan jelennek meg a mai borászatra épülő társadalmi csoport gondolkodásmódjában, viselkedésmintáiban és identitásában? Minden társadalom és közösség működése során fennmaradásához és fejlődéséhez elengedhetetlen „korlátokat" állít fel, amelyekkel szabályozza a társadalmi interakciókat és kereteket teremt az optimális működéshez. Míg napjainkban ezek elsődlegesen a törvényekben, addig az előző évszázadokban és a zárt közösségekben a törvények gyökereit jelentő szokások, hiedelmek, viselkedésminták, majd a megszilárdulásukkal kialakuló hagyományokban öltöttek elsődlegesen testet. A gazdaságban a borászat mindig hangsúlyos területén ennek egy újabb szabályozási területe, a falutörvények, szokásjog és a hegytörvények is különösen fontos szerepet kaptak. Ez a folyamat az állandóság és változás egymásra hatásának kontextusában szerveződik. Az állandóság, a konstans állapot a változással szemben konstituálódik és válik a helyi életviszonyok alapjává, amellyel a kiszámíthatóság, biztonság érzése megteremtődik. A szokások, hagyományok és törvények legfőbb ismérve a generációról generációra öröklés, amelyet azonban épp a változások tükrében újra és újra átértelmeznek. Az előbbi két aspektus jellemzője továbbá, hogy olyan összetett folyamatként szerveződnek, amelyek a múlt tevékenységeit a jelen szemüvegén keresztül értelmezve a jövő felé mutatnak irányt adott közösség tagjai számára. Az állandóság mellett, annak komplementer párjaként jelenik meg azonban a gyakran a hagyomány ellentéteként értelmezett modernizáció is, amely ha nem is szembenálló elem, de annak értelmezésében mindenképp elengedhetetlen tényező jelentést ad annak. Ezen utóbbi fogalommal áll szoros kapcsolatban az innováció kérdésköre is. Egy-egy új módszer, eljárás bevezetése gyakran épp a termelőtevékenységet, annak szervezését vagy az előállított javak fogyasztását támogatja vagy segíti elő. Az innováció, a technikai, üzemszervezeti újítások, tehát - nagyobb léptékben - a mezőgazdasági forradalmak - „szoros kapcsolatban vannak egészen alapvető társadalmi változásokkal, az emberiség mind nagyobb része életszínvonalának emelkedésével."

3 Ebből eredően az innováció a tradíció, hagyomány oppozíciójaként feltételezhető. Új elemek, minták megjelenése adott közösségben ugyanakkor eltérő eredményhez vezet, amely mind negatív, mind pozitív irányban elmozdíthatja egy rendszer működését. A külső körülmények és azok változásai - mint a társadalmi és gazdasági átalakulások - pedig a hagyomány elemeinek átértelmezését is maguk után vonhatják. A hagyomány, 2 FrisnyákS., 1988. 26. 3 Hoffmann T., 1975. 59.