A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban

SZOKÁS - JOG - HAGYOMÁNY HEGYALJÁN. FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS KORLÁTOK A HEGYALJAI BORÁSZATBAN HAJDÚ ILDIKÓ Tokaj-Hegyalja ma az ország egyik legismertebb borvidéke, amely számos tekintetben sajátos törvényekkel és egyedi borkultúrával bír a 16. század óta. Neve napjainkra összefonódott a borral, mely mind az országban, mind Európában egy, csak ebben a régióban előállítható, egyedülálló bortípust, az aszút jelenti elsődlegesen. Létrejötte azonban nemcsak a terület sajátos mikroklímájának köszönhető, hanem azoknak a különböző etnikumú, itt letelepedő emberek szaktudásának, tapasztalatainak is, akik az évszázadok során kikísérletezték és meghonosították azokat a szőlőfajtákat és termelési eljárásokat, melyek annak létrejöttéhez elengedhetetlenek. A sajátosan csak erre a régióra jellemző termelési mód és termék megjelenésében nélkülözhetetlen fontossággal bírt mind a mikrorégió klímája, mind az itt letelepedő etnikumok kulturális változatossága. Ezen tényezők eredményeként egy speciális, elsősorban a minőségi kereskedelemben értékesíthető termék jelent meg, amely lehetővé tette nemcsak a „zárt borvidék"-hez tartozó települések rohamos fejlődését a 16-17. századtól kezdődően, hanem a gazdaságnak egyetlen termék előállítására, a szőlőtermesztésre épülő átstrukturálódását is. A bor és készítési technológiája nemcsak a gazdasági életnek, de a kultúrának is meghatározó elemévé vált. Számos hagyomány, népszokás szerveződött körülötte, amelyek ma a „tokaji bor", a hegyaljai borkultúra fogalmában összegződnek. A borkultúra fogalma a Révai Nagy Lexikon szerint „a bor készítésével, kereskedelmével és fogyasztásával kapcsolatos anyagi és szellemi dolgok összessége."

1 Benne foglaltatik a borhoz kapcsolódó gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők történelmi fejlődése és azok egymásra hatása. Tehát mindazon szokások és hagyományok köre, amelyek a termelési és fogyasztási folyamatok során ahhoz szervesen hozzákapcsolódtak. Ezen túlmenően azonban a szőlő müvelését sem lehet kihagyni a definícióból, amelyet mint munkafolyamatot, az előző évszázadokban szintén számos hagyomány és szokás kísért. A jelenségek egy része a belső működést segítette, lehet azt mondani, szabályozta, ahogy a külső, a közösségen kívüli működést elsődlegesen a törvények nyújtotta határok szabályozták és stabilizálták. Ahhoz, hogy a borra épülő társadalmi berendezkedés hosszú távon működőképes lehessen, tehát mind a termelésben részt vevő szűkebb közösség, mind a nagyobb társadalmi környezet oldaláról informális és formális keretek közötti szabályozás létrehozására volt szükség. A társadalmi és gazdasági változások hatására azonban ezeket időről időre újra kellett értelmezni. A folyamat során gyakran bizonyos elemek átkerültek a formális keretek közé, míg mások - jelentőségüket, szerepüket elveszítve - a hagyományok és borkultúra területére vagy az informális korlátok közé „szorultak vissza". A régióban a gazdálkodásnak egy mindig kiemelkedő jelentőséggel bíró területe, a szőlőmüvelés és borkészítés a 18-19. században olyan jelentőségre tett szert, amely 1 Révai Nagy Lexikon