A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

Az 1950-es években a parasztságot szorongató anyagi és lelki nyomás, s ugyanakkor a fővárosi és Borsod megyei ipari központokban kínálkozó munkaalkalmak hatása alatt a mezőgazdasági lakosság egyetlen évtized alatt, 1960-ig mintegy harmadával, 12-13 ezerrel csökkent, sőt Mezőköveden (és Vattán is) felére zuhant. A térség népességében a mezőgazdaság aránya 66%-ról 44%-ra csökkent. A mezőgazdaság kollektivizálásának 1960-61. évi befejeződését követően a Bükk vidéki községekben a lakosságnak további egynegyede hagyta ott a mezőgazdaságot, és az évtized végén az ipari népesség ezen a tájon már megközelítette a mezőgazdaságit, sőt több faluban a lakosság többségét már az ipar és építőipar tartotta el. Mezőkövesden a mezőgazdasági népesség alig több mint 20%, és az ipar kétszer annyi személyt foglalkoztat, mint a mezőgazdaság. Egyes sík vidéki községekben (Négyes és a Tisza menti falvakban) a lakosság 80% körüli többsége még 1970-ben is a mezőgazdaságból élt, és azokon a településeken, ahol jól működtek a termelőszövetkezetek, valamelyest még növekedett is az agrárlakosság. Említésre érdemes az is, hogy az 1972. évi összeírás adatai szerint a mezőgazdasági keresőknek mintegy 80%-a a szövetkezeti és állami gazdasági kereteken kívül kisüzemi (háztáji, kisegítő) gazdaságokban is tevékenykedett, és nagy számban vettek részt kisüzemi mezőgazdasági munkákban más ágazatbeli dolgozók is, településenként eltérő mértékben. Az 1970-es években további 30%-kal (6-7 ezerrel) folytatódott a mezőgazdasági népesség csökkenése, és 1980-ban a térség össznépességében a mezőgazdaság 33%-os arányával szemben az iparé már meghaladja a 40%-ot. Az aktív keresőknek 1970-ben még közel 40%-a dolgozott az első foglalkozási szektorban, 1980-ban kb. a negyede, 1990-ben pedig alig több mint 20%-a. A mezőgazdaságban dolgozóknak minden korábbit meghaladó mértékű csökkenése az 1990-es években következett be - összefüggésben az ágazatnak az ország gazdasági életében betöltött szerepének nagymérvű hanyatlásával (is). A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás szervezeti keretei között dolgozóknak 1990-ben még több mint 4 ezernyi száma az ezredfordulóra alig több mint ezer főre zuhant, s az 1990. évi 21,8%-kal szemben 2001-ben az összes foglalkoztatottnak mindössze 8%-át képviselik. Arányuk már csak Szentistvánon és Nagymihályon haladja meg a 20%-ot, a 10%-ot két Tisza menti faluban, Négyesen és Lövőn, a Bükkalján pedig Tardon, Cserépfalun és Váralján. Az ipar és építőiparban foglalkoztatottak száma is megfogyatkozott 3 ezerrel, arányuk pedig 38%-ról 35% közelébe. De arányuk meghaladja még a 40%-ot több Bükk vidéki településen, valamint Nyaradon és Csincsén, az alföldi falvakban pedig - Dorogma kivételével legalább a 20%-ot. A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, az ipar és építőipar, vagyis az első és második szektor mellett a harmadik nemzetgazdasági ág, a „tercier" szektor a szolgáltatási jellegű ágazatokat foglalja magában. Ezek a már megtermelt javak hasznosságának megőrzését, helyreállítását, térbeli helyváltoztatását szolgálják. Az anyagi szolgáltatásokon (kereskedelem, szállítás, termelő berendezések és tartós fogyasztási cikkek karbantartásajavítása stb.) kívül a nem anyagi szolgáltatásokat vonják össze egy foglalkozási főcsoportba. Az utóbbi évtizedekben ez a leggyorsabban növekvő rétege a népességnek. A szolgáltatási szektor a mezőkövesdi kistérség lakosságának a második világháborúig csupán 10% körüli hányadát foglalkoztatta. Némely faluban mindössze 2-3% volt az arány, de Keresztesen és Nyaradon meghaladta vagy közelítette a 20%-ot. Mezőkövesden