A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

A vallási hovatartozás olykor összefügg az etnikummal is. Ami indokolhatja, hogy azonos fejezeten belül foglalkozunk a népesség etnikai, nemzetiségi tagolódásával is. Egyházi összeírások és más honismereti források a 18. században Geszten és Sályban szlávok, Tardon szlávok és németek jelenlétéről tájékoztatnak, Cserépváralja népe szláv nyelven beszélt, Kacson és Darócon is szlávok voltak erős többségben. Vannak adatok Szomolya, Bogács és Alsóábrány szláv lakosairól, a sík vidéki részen a Tisza menti Bábolna szlovák és rutén telepeiről, és Nyaradra is érkeztek rutének és más idegen ajkú telepesek. Meg lehet még emlékezni Vatta 10%-nyi jiddis nyelven beszélő zsidó lakóiról, valamint Felsöábránynak a 19. század elején mintegy 30%-ra tehető zsidó lakosságáról, amely egész Borsod megyében az egyik legnépesebb zsidó tömörülés volt. A 18. században és a 19. század elején etnikailag ilyen változatos összetételű népességnek szinte semmi nyoma az 1880-ban végrehajtott népszámlálás eredményeiben, amikor első ízben tudakolták a népesség anyanyelvét. Az egész lakosságnak mindössze 0,4%-a vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek. Az 1910. évi népszámláláskor írták össze a térségben a legtöbb, 135 idegen ajkú lakost, többnyire németet és „tót"-ot. Néhány „oláh", rutén, szerb-horvát és más hazai nemzetiségen kívül szerepeltek köztük Bogácson és Szentistvánon cigányok is. Az 1940-es évek végére német és szlovák anyanyelvű lakosból alig maradt 13, viszont összeírtak 20 cigány és 23 egyéb anyanyelvűt. A nem magyar anyanyelvű, nemzetiségű lakosok száma az 1980. évi népszámláláskor jutott a mélypontra, miközben a különböző német, szlovák, délszláv stb. nemzetiségi szövetségek az országban sok ezres létszámmal működtek. A statisztikailag hivatalosan kimutatott nem magyar nemzetiségűek alacsony száma és a nemzetiségi szövetségekben tömörült lakosság, valamint az ellenőrző helyszíni vizsgálatok során nemzetiséginek, vagy legalábbis „nemzetiségi kulturális igényü"-nek minősített személyek tényleges száma közötti nagy különbségeket valamelyest csökkentették az 1990. évi szabadabb légkörben végrehajtott népszámlálás nemzetiségi statisztikai adatai: valamivel többen vallották magukat német, szlovák stb. anyanyelvűnek és/vagy nemzetiségűnek, és különösen megszaporodott a cigányok száma. Számuk tovább növekedett a legutóbbi évtizedben. A kistérség népessége az 1990-es években több mint 2 ezerrel megfogyatkozott, a nem magyar nemzetiségű lakosság száma viszont több mint 300-zal növekedett. így arányuk 2,8%-ról 3,6%-ra emelkedett. A roma lakosság az összes nem magyar nemzetiségűek 95%-át képviseli. A 18. században és szórványosan később betelepültek és leszármazottaik elmagyarosodása, asszimilációja minden bizonnyal befejeződött. Kérdőjel csupán a cigány lakosság reális száma és annak várható alakulása. Az 1990-es évek elején kimunkált becslés szerint a magyarországi cigány lakosság lélekszáma 400-500 ezer között mozoghatott, vagyis több mint háromszorosa az 1990. évi népszámlálási 143 ezernek. A mezőkövesdi kistérségben az 1992. évi becslés Mezőkövesd városban kétszer, a környékbeli községekben átlagosan 30%-kal több a hivatalosan kimutatottnál. Talán nem túlzás, ha a mezőkövesdi kistérség népességén belül a cigányság arányát a legutolsó népszámlálás 3,6%-ával szemben legalább 5% közelébe tesszük. Ez kb. az országos átlagnak felel meg, ha elfogadjuk a hazai cigányság félmillió körülire becsült számát. Valószínűsíti becslésünk realitását, ha figyelembe vesszük az általános iskolai tanulók 7-8%-os arányát a térségben (ami kb. fele a megyei átlagnak). Megállapítható az is, hogy a térségbeli Sály roma lakosságának 1/3-osnál magasabb arányával a me-