A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

Tard) az aktív kereső férfiak mintegy 40%-ának nyújtott kenyeret az építőipar. Az építőipari és közlekedési-szállítási munkahelyekre Abrány, Daróc, Geszt és Szentistván községekből is többen jártak el dolgozni, mint az iparba. Az 1973-ban várossá lett és bizonyos ipari fejlettségi szintre jutott Mezőkövedre közel 1600 aktív kereső járt, többnyire a szomszédos településekről. Már többen jártak Mezőkövesdre, mint ahányan onnan eljártak máshová dolgozni. A Kövesdre ingázóknak több mint harmada Szentistvánról és Tardról járt be. A két község aktív keresőinek kb. negyede járt Kövesdre, Egerlövőről pedig csaknem fele. Mezőkövesd környékéről azonban nagyobb számban jártak dolgozni Miskolcra, mint Kövesdre. Az északabbra fekvő községek ingázása inkább Miskolcra irányult. így pl. a vattaiak közel fele, a gesztiek és nyárádiak mintegy harmada. A Kövesdre járó dolgozók száma az 1980-as évek végére már 1850 fölé emelkedett, utána azonban visszaesett. Az ezredfordulón a bejárók és a városból eljárók száma 1200 körüli szinten nagyjából egyensúlyban volt. Ez azt jelenti, hogy a város aktív keresőinek mintegy 80%-a helyben dolgozott, és egyötödük járt el lakóhelyéről. A kistérség községeiből azonban a keresők átlagosan több mint fele járt máshová dolgozni, sőt Valkról, Csincséröl és Szomolyáról több mint, vagy közel háromnegyede. Bükkábrány és Borsodivánka foglalkoztatott lakónépességének viszont több mint 70%-a dolgozott helyben, s ezenkívül jelentős számú - Abrányban közel kétszer annyi, több mint 800, Ivánkán is több mint 100 - bejáró dolgozóra volt még szükség a helybeli külszíni fejtésü bányaüzem, illetve a szociális (helyesebben szólva: pszichiátriai) otthon munkaerőigényének kielégítésére. 3. A népesség szerkezete Vallási és etnikai megoszlás A múlt század második felében végrehajtott népszámlálások nem tudakolták a népesség vallási hovatartozását. A korábbi egyházi összeírások és népszámlálások adatai szerint igencsak színes és változatos a népesség vallási tagolódása a megelőző két évszázadban. Az 1746-ból származó egyházi források, a Canonica Visitatio számadatai szerint a térség 13 ezer körüli összlakosságának több mint fele volt római katolikus vallású, 40%-ot meghaladó hányada református, és mintegy 5% kisebb vallások (görög katolikus, lutheránus, izraelita) között oszlott meg. Másfél század múlva, a 19-20. század fordulóján az erőteljesen növekvő számú római katolikusok aránya meghaladta a 70%-ot, az évtizedeken át stagnáló szintű reformátusoké 25%-ra csökkent, a 19. században nagyobbrészt bevándorlásból fokozatosan növekvő számú izraelitáké 3% fölé emelkedett és csupán néhány tized százalék volt az egyéb kisebb felekezetek aránya. A 20. század első felében a római katolikusok aránya már közelítette a 80%-ot, a reformátusoké tovább mérséklődött 20% közelébe, az izraeliták számaránya az első világháború utáni fokozatos el- és kivándorlás és az 1940-es évek drasztikus veszteségei után 0,3%-ra zuhant, az egyéb vallásúak és felekezeten kívüliek aránya pedig összesen 1% volt. A fél évszázados szünet után 2001-ben (február 1. eszmei időpontban) végrehajtott népszámláláskor a kistérség lakóiból több mint háromezren (6,6%) nem kívántak válaszolni a vallást tudakoló kérdésre, két és fél ezren pedig (5,4%) úgy nyilatkoztak, hogy nem tartoznak semmilyen vallási felekezethez sem. Az országos arányok ennél jelentősen