A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

születések száma, a gyermekvállalási kedv nagymértékű csökkenése és egyéb okok miatt azonban a század végén a térségben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérségek közül legmagasabb az időskorúak aránya, sőt az ország másfélszáz kistérsége között is élen jár a legjobban elöregedettek sorában. A legkedvezőtlenebb demográfiai helyzetű európai országban a mezőkövesdi kistérség a népesség kormegoszlása tekintetében is a legkedvezőtlenebb helyzetűek között foglal helyet. A népesség számának alakulását már nem a biológiai hátterű természetes népmozgalom befolyásolja elsősorban, hanem a népesség térbeli, fizikai lakhelyváltoztatása, a gazdasági-társadalmi viszonyok által ösztönzött vándormozgása, az úgynevezett „mechanikus" népmozgalom. A népesség vándormozgása A 18. században, a török uralom utáni évtizedekben jelentős számú (részben idegen ajkú) népcsoportok beköltözése, letelepedése révén (is) növekedett a népesség, nehezen meghatározható mértékben. A 19. században többé-kevésbé már számszerűsíthető is a negatív előjelű vándormozgás, az elköltözés a térségből. Az 1820-as évek végétől feldolgozott (túlnyomórészt egyházi) anyakönyvi adatok szerint a születési többlet a térségben meghaladta a 20 ezer főt, s ezalatt a lélekszám a század végéig csak kb. 12-13 ezerrel növekedett. így a vándorlási veszteség a bő hét évtized alatt 7-8 ezerre tehető, s ennek nagyobb része az 1870 előtti időszakra esik. A vándorlási veszteség a vizsgált időszak alatti természetes népszaporodás jó harmadának felel meg. Meg kell azonban jegyezni, hogy a tényleges elvándorlás az ily módon becsült vándorlási veszteségnél nagyobb, mert az csak az el- és bevándorlás egyenlegét mutatja. Az elvándorlással pedig olykor együtt járt némi bevándorlás is. Különösen vonatkozik ez a térség központjára, Mezőkövesdre és a másik egykori mezővárosra, Mezőkeresztesre, amely a későbbiekben rövid ideig járási székhely is lett. Lassú polgárosodásuk során költöztek be jelentős számban zsidók (köztük iparosok, kereskedők, szabadfoglalkozású értelmiségiek), közigazgatási tisztviselők, oktatás- és egészségügyi munkaerők stb. Megállapítható az is, hogy Mezőkövesd vándorlási vesztesége már a 19. század első évtizedeiben meghaladta az 1200 főt, és néprajzi kutatók adatai nyomán azt is lehet tudni, hol telepedtek le. A 20. században felélénkült a népesség vándormozgása számszerűleg, földrajzilag pedig a lakóhelységből más helységbe elköltözés kitágult az országhatáron túli kivándorlássá]. Mezőkövesden pl. 600 körülire tették az első világháború előtt Amerikába kivándoroltak számát (akiknek jelentős része azonban - anyagilag némileg megerősödve - egy idő múlva visszatért). A század első négy évtizede alatt a mintegy 25 ezer főnyi születési többlet közel fele volt a vándorlási veszteség, de Valkról, Nagymihályról az elvándorlók száma a teljes népszaporulatot is meghaladta, Négyesen és Lövőn is megközelítette. Az alföldi részről nagyobb mértékű volt az elvándorlás, mint a Bükkaljáról, vagy a térség központjából. Mezőkövesd vándorlási vesztesége a század első és harmadik évtizedében még csak a születési többlet kb. harmadára rúgott, de a negyedik évtizedben eltűnt a nagyközségből a teljes népességszaporulat. Az 1940-es években pedig a föld nélküli szegény nép egy részének szervezett kitelepítése - s azonkívül a katonai és polgári háborús emberveszteség - eredményeképpen Mezőkövesd lélekszáma a század közepére közel 3 ezer fővel megfogyatkozott. Ennél nagyobb arányú népességveszteség - az ugyancsak jelentős kitelepülés következtében - csak Egerlövőt érte. A térség népességének évtizedről évtizedre