A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

vembertöl állandósult a halálozási többlet, és 1981 óta folyamatos a népességcsökkenés. Az alacsony születési arányszámokhoz az országos átlagnál is magasabb (14,4 ezrelékes) halandóság kapcsolódott a térségben. Az 1980-as években tovább csökken a születések száma, és tovább növekszik a halálozásoké. A halandóság emelkedett országszerte a középkorú férfilakosság körében is olyannyira, hogy e téren is az élvonalba került az ország. A halálozási arány különösen magas a Tisza közelében levő településeken. Csekély természetes szaporodás csupán Sályban és Bükkábrányban mutatkozik. A halálozások évi átlagos száma a térségben az 1960-as évtizedbeli mintegy 580ról a század végéig 900 közelébe emelkedett. A élve születések évi száma az 1920-as évek első felében még több mint 2000 volt a térségben, az 1950-es évek végén ez 1000 alá esett, az 1980-as évtized átlagában a 600-at, a század utolsó évtizedében pedig már az 500-at sem éri el. Még rohamosabb a természetes szaporodás csökkenése, illetve átfordulása természetes fogyásba. Az 1920-as években a kistérség népessége évente közel 800, még az 1950-es évtizedben is mintegy 500 fővel növekedett, az 1970-es évek átlagában 90 főt sem éri el az évi növekmény, az 1980-as évtizedben az átlagos évi természetes fogyás közelíti a másfél százat, az utolsó évtizedben pedig a halálozási többlet ennek jóval több mint a kétszerese. A születések elapadása nagymértékben megváltoztatta a népesség kormegoszlását. A századfordulón az össznépességnek még több mint 36%-a volt 15 éven aluli gyermek, némely községben arányuk elérte, vagy közelítette a 40%-ot. A század derekán a alföldi részen már egyetlen községben sem érte el arányuk a 30%-ot, a Bükkalján is csak négy községben (Zsérc, Kacs, Daróc és Sály). 1960-ban a lakosságnak már csak egynegyede volt gyermekkorú, 1970-ben az átlag 20% közelébe esett, de az alföldi községek többségében már 20% alá került. Az 1970-es években a községek nagyobb részében már több volt az időskorú, mint a gyermek. 1990-ben a népességnek már csak egyötöde, az ezredfordulón pedig csupán egyhatoda volt 15 évesnél fiatalabb. Sályban azonban még mindig csaknem minden negyedik lakos 15 évnél fiatalabb, és az egyetlen település, ahol több a gyermek-, mint az időskorú. Néhány faluban azonban csupán 10% körüli a gyermekek aránya (Tiszavalk és Tiszabábolna, Négyes és Ivánka). A század első évtizedeiben, az 1940-es évek elejéig még 18 ezer körüli gyermeklétszám a század végére 8 ezer alá zsugorodott. Még gyorsabb ütemű volt a népesség elöregedése: a századfordulón még alig több mint 3300 főnyi 60 évesnél idősebb lélekszám a század derekára 7 ezer fölé emelkedett, az ezredfordulóig további több mint 4 ezerrel közel 11 és fél ezerre növekedett. Egy évszázaddal korábban a lakosságnak alig 7%-a tartozott az időskorúak közé, félszázad múlva már 12,4%-a, a század vége felé pedig ennek a kétszerese. Csupán Sályban maradt az arányuk 20% alatt, egyes községekben azonban - mint például Tardon és a térség déli falvaiban - arányuk nemcsak a 30, hanem olykor a 40%-ot is meghaladja. Tiszabábolnán pl. a időskorúak aránya az ezredfordulón 45% volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a nők nagyobb számban szerepelnek az idősek között, az időskorú nők aránya ennél is magasabb. Ilyen kormegoszlás mellett a népesség gyorsuló fogyására lehet számítani, és - amennyiben valamilyen változás nem következik be a népesedési folyamatban - szinte előre kiszámítható, hogy egyes települések kihalása hozzávetőlegesen mikor következik be. Korábban az átlagosnál gyorsabban szaporodó térségben - különösen annak központjában és néhány (többnyire katolikus többségű) településén - tartósan magas volt a