A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kordos László-Szolyák Péter: A hámori Herman Ottó-barlang pleisztocén gerinces maradványai és a „középső felső-pleisztocén" faunája a Kárpát-medencében

míg a rétegtanilag idősebb helyzetűekben Microtus gregalis>Microtus arvalis> Microtus oeconomus. Istállós-kőn az arvicolidák dominanciájában a Microtus arvalis (44-67%), a Microtus oeconomus (9-16%), a Microtus gregalis (9-20%) és az Arvicola terrestris (6-19%) részesedik. A Szeletában az I. szelvény faunaösszetételére jellemző a Microtus arvalis>Myodes glareolus> Microtus gregalis dominancia sorrend. 3. A Lagurus lagurus egyaránt kimutatható a Herman Ottó-barlang 5/1V. szintjében, valamint az Istállós-kői-barlang felső II. kultúrréteg alatti szintekben, miközben a Szeleta-barlangból mindeddig nem került elő. 4. Mindhárom barlang nagyemlős faunájában közös az Ursus spelaeus (a Szeletában és Istállós-kőn domináns, a Herman Ottó-barlangban szórványos), az Ursus arctos, a Canis lupus, a Crocotta, a Cervus, a Rangifer, az Alces, a Megaceros és a Bos. A többi nagyemlős faj (Mammuthus, Coelodonta, Bison, Equus, Leo) a három barlang közül csak a Herman Ottó-barlangból hiányzik - valószínűleg tafonómiai okokból. Közös vonás, hogy az Ursus spelaeus kivételével minden további nagyemlős faj rendkívül ritka. 5. A faunákból feltűnően hiányoznak, vagy igen ritka előfordulásúak a kígyók, a denevérek, a fehérfogú cickányok, a pelék, az egerek, a fóldikutyák, a mókusok, a pockok közül pedig a földi pocok és a lemmingek, vagyis a szélsőségesen interglaciális, erdei, sztyeppéi és glaciális fajok. 6. A kisemlősfauna ökológiai összetételére jellemző néhány, a felső-pleisztocén idején állandónak tekinthető sztyeppéi fajok {Ochotona, Sicista, Citellus) kismértékű jelenléte. Az erdei, vagy éppen nyílt jellegű, de talajosodott környezetet igénylő fajok (Talpa, Erinaceus, Myodes) mindhárom barlang üledékében előfordulnak. A három barlangban feltárt gerinces fauna összevetése egyértelművé teszi azok nagyfokú hasonlóságát. Az ezzel a faunával jellemzett időszakot klasszikusan „középső würm"-nek tekintették, és a hazai gyakorlatban „Istállóskői szintnek" elnevezve jellemezték (Kretzoi, 1953; Kretzoi és Vértes, 1965; Jánossy, 1979). Ökológiai-faunisztikai jellegzetessége a hűvös, kontinentális hatású klíma, a barlangi dominanciával jellemzett „mamut sztyepp" nagyemlős faunájú ökoszisztéma továbbélése, az arktikus és a kifejezetten sztyeppéi elemek eltűnése mellett a nedvesebb, erdősültebb környezethez alkalmazkodott fajok megjelenése. Klimatosztratigráfiai értelemben egy olyan kontinentalizálódó interglaciális szakasztjelöl, ami az Emiliani Stage 3-al korrelálható a középső würm/weichselian/middle pleniglacial szakasz Danekamp/Arcy/Stillfried B/Paudorf/Göttweig/Pod Hradem/ PK1 interstadiálisával (Ravazzi, 2003; Albrecht, et al., 1972). Ugyanakkor gerinces faunisztikai alapon nem lehet kimutatni az Emiliani Stage 3 idejéből máshonnan megismert, és rétegtani nevekkel megjelölt (Danekamp, Hengelo, Moershoofd) klímaszakaszokat (Ringer, 2002).