A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kordos László-Szolyák Péter: A hámori Herman Ottó-barlang pleisztocén gerinces maradványai és a „középső felső-pleisztocén" faunája a Kárpát-medencében

4. Megjegyzések a paleolit régészeti anyag és a fauna kapcsolatához (Szolyák Péter) A 2005-2006 folyamán kivitelezett háromrészes ásatássorozat egyik kiemelt célja volt, hogy amennyiben érintetlen barlangi üledékeket találunk, akkor azokból iszapolásos technikával a lehető legnagyobb mennyiségben a jégkori fauna maradványait is begyújtjuk. Ezzel - összevetve az 1915-ben és az újonnan dokumentált rétegeket - egyrészt a környezeti és éghajlat-rekonstrukcióhoz felhasználható adatokat kívántunk nyerni, másrészt a régészeti leletanyag relatív és abszolút kronológiai helyzetét akartuk pontosítani. Az ásatásokon az 1915-ben leírt pleisztocén rétegek közül a Kadic-féle 1. (pataklerakódás), a legtöbb paleolitot adó 2. (sárga mészkőtörmelékes agyag), valamint a 3. rétegek (sárga mészkőbreccia) maradványait nem sikerült azonosítanunk. Ezzel szemben a 4. (sárgafinom homok), 5. (sárga agyag) és 6. (barna mészkőtörmelék) rétegeket kétféle helyzetben is dokumentálhattuk. Mind a három stratigráfiai egység maradványait megtaláltuk a B2 barlangrész ÉNy-i sziklafalán, ahol egymástól és a fölöttük települt, szintén jól azonosítható holocén rétegsor megmaradt foltjaitól (9-10. réteg) is jól elkülönültek (2. kép). A 4. és különösen az 5. rétegből, közvetlenül a sziklafenékre rakódva, a B2 barlangrész 1. sz. fülkéjének D-i és É-i végében, nagyobb összefüggő foltokat találtunk. Mivel a 4. rétegből in situ ránk maradt rész kis felületen és kevesebb, mint 0,5 cm vastagságban terült el, nem volt alkalmas értékelhető mennyiségű fauna begyűjtésére. Ugyanígy régészeti leletanyagot sem szolgáltatott. A Kadic-féle 5. rétegből kb. 0,5 m

3 üledék feltárásával és átiszapolásával nemcsak a makro- és mikrofauna részeit, de 5 db paleolitot is sikerült megtalálnunk (Ringer et ai, 2006). A 90 év különbséggel lebonyolított feltárások eredményeiben feltűnő hasonlóság, hogy csak azok a pleisztocén üledékek szolgáltattak faunát, amelyekből régészeti leletek is előkerültek. A revíziós ásatás esetében ez kevésbé meglepő, hiszen csak egy réteg maradványai képeztek akkora mennyiséget, hogy azokból mind a kétféle leletanyag nagyobb mennyiségben kikerülhessen. Kadic O. 1915. évi ásatásán az 1., 4. és 6. rétegek régészeti és paleontológiái szempontból is „sterilek" voltak. (Kadié, 1915) Amellett, hogy feltételezzük az egykori ásatok megfigyeléseinek helyességét, kismértékben azzal a lehetőséggel is számolni kell, hogy a sterilitásnak ásatástechnikai okai vannak. Mivel a Herman Ottó-barlang feltárása azzal a céllal indult, hogy ott - akárcsak néhány évvel korábban a Szeletában - a jégkori ember nyomaira bukkanjanak, elképzelhető, hogy a faunamaradványok begyűjtését inkább azokon a helyeken tartották igazán fontosnak, ahol paleolitok kerültek elő. Ezenkívül a 20. század eleji feltárásokon nem iszapolták az üledékeket, ami a mikrofauna csaknem teljes és a makrofauna részleges elvesztésével jár együtt. A barlang Alsó Bejáratában és Csarnokában előkerült régészeti leletanyagot a szakemberek, mindenekelőtt tipológiai alapon, egyöntetűen a felső paleolitikum időszakára tették, s azon belül több kultúrához (Aurignaci, Solutréi, Chattelperoni, Barlangi Gravetti) is kötötték. A szerző (Sz. P.) technológiai és tipológiai vizsgálatai, melyeket részletesen doktori disszertációjában (2009) kíván ismertetni, szintén egy felső paleolitikus leletanyag képét rajzolják ki. Az 1915-ben feltárt paleolitok között kevés a tipológiailag jellegzetes darab (aurignaci retusú pengék, vésők, keresztben csonkított pengék, vakarok és fúrók, valamint egy-két esetben ezek kombinációja). Ezek az egyéb jellemzőkkel együtt, mint amilyen a pengék relatíve nagy száma, az unipoláris és bipoláris pengemagkövek jelenléte és többsége a szilánkmagkövekkel szemben, vagy pl. a lágy ütők (fa vagy agancs)