A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - Tarczai Béla: Vae Victis - adalékok a hadifogság történetéhez

1947. július közepéig 36 ezer fogoly tért haza. 1948 végével, amikor hivatalosan deklarálták, hogy a hazaszállítás befejeződött, még 200 ezer ember hiányzott. Ebben a számban benne lehetnek azok a szerencsétlenek is, akik szállítás közben, vagy a táborokban meghaltak. A foglyok szórványosan még 1956-ban is érkeztek haza, sőt egyes magyar turistacsoportok 1957 után is találkoztak volt hadifoglyokkal a Szovjetunióban. 2000. július 11-én érkezett haza az „utolsó" magyar hadifogoly, Torna András, betegen, rokkantán Oroszországból. Közel 4 évig élt még itthon. A számok azt bizonyítják, hogy nem ő volt az utolsó, mert még sok ismeretlen sorsú hadifogoly élhet, vagy meghalt a 2603 szovjetunióbeli tábor valamelyikében. Csak 1953 után térhettek haza azok az elítéltek, akik a Gulágban töltötték 5-10-25 évre szóló büntetésüket és kiket az 1991-ben hozott törvény alapján a szovjet hatóságok rehabilitáltak. 1945 és 49 között Magyarországon hivatalból foglalkozott a hadifogolyüggyel a Népjóléti, a Külügy, a Belügy, a Pénzügy és a Honvédelmi Minisztérium, továbbá a Magyar Vöröskereszt. Ezek mellett, önkéntes alapon tevékenykedtek társadalmi szervezetek - a Nemzeti Segély, a „Siess, Adj, Siess", a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a JOINT és az UNRRA nemzetközi segélyszervezet. Az utóbbiak főként szociális és anyagi problémák megoldásában segédkeztek. Voltak szép számmal eseti és helyi kezdeményezések is. Ilyen volt pl. Bárányos Károly földmüvelésügyi miniszter ötlete, az „Egy marék búzát a hadifoglyokért", 1947 júliusában. Érdemes figyelemmel kísérni Rákosi Mátyás - akkor miniszterelnök-helyettes akcióit. 0 gyakran utazott Moszkvába, és utazásai, valamint nyilatkozatai azt a benyomást keltették, mintha minden alkalommal a hadifoglyok hazaszállítása érdekében buzgólkodott volna. Csak gyanítani lehet, hogy a hazaszállítás ütemezése, a foglyok kategorizálása az ő befolyása alatt történt. Itthon igyekezett az elért, soknak nem nevezhető eredményeket pártpolitikai érdekek irányába igazítani. 1945. augusztus közepén az újságok hírül adták, hogy Rákosi és Sztálin elvtársak megegyeztek abban, hogy a hadifoglyokat még a béketárgyalások előtt hazaengedik a szovjetunióbeli, a romániai és a magyarországi táborokból. Néhány nappal később Rákosi az Ózdon és Kecskeméten tartott beszédében ígérte a hazaszállítások megindítását. Ezek után valóban beérkezett Máramarosszigeten és Foksányn keresztül néhány vonat. 1947. augusztus 8-án a diósgyőri MNDSz asszonyai „hálával emlékeznek Rákosi elvtársra és Sztálin generalisszimuszra, és tudják, hogy a választáson kire kell szavazni." 1948. január 28-án Rákosi Miskolcon beszélt - „a hadifoglyok hazaszállításáról rövid időn belül tárgyalások kezdődnek. A hadifogolykérdés ez évben lezárul." Február 12-én a kormány 31 millió Ft-ot szavazott meg a hazatérők gondozására. Ugyanakkor Rákosi bejelentette, hogy a „hazaszállítás hamarosan, ismét megindul." Április 4-én Sárospatakra látogatott, és ott ismét megígérte, hogy ebben az évben minden hadifogoly hazatér. Nyugalmat és türelmet kért, és biztatott, hogy várják ki ezt a kis időt, ami még hátravan. Az első szerelvény április 28-án érkezett Máramarosszigetre. Az országos és a helyi sajtó mindvégig figyelemmel kísérte a hadifoglyok hazaszállítását. Eleinte részletesebben számoltak be az eseményekről, később már csak a vonatok érkezésének tényét és a hazaérkezettek számát közölték. Névsorokat is közzé tettek és üzeneteket is továbbítottak. A hazatértek névsorát a megye és a városháza kapujában kifüggesztették azzal a felhívással, hogy ha valaki terhelő adatot tud a hazatértekre, azt jelentse az igazoló bizottságnál. A Magyar Rádió minden hónap első hétfőjén, éjszakai adásban hadifogolyhíreket, üzeneteket közvetített. Ekkor közölte - többek között - Tomor Dezső honvédelmi miniszter felhívását a Nyugaton rekedt katonákhoz. 692