A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - János István: Kodály Zoltán és a régi magyar irodalom

is Arany Jánost vallotta mesterének, akit nem csupán értő tanulmányban méltatott, de a nemzeti hagyományokhoz való kapcsolódásban mintegy iránytűként is szolgált számára. A rég letűnt századok mellett a kortárs modern költészet is megihlette, elsősorban Ady Endre, akinek számos megzenésített verse közül (Sírni, sírni, sírni, Ádám, hol vagy, Szapphó szerelmes éneke, Akik mindig elkésnek) a Felszállott a páva a legjelesebb, melyet betiltottak ugyan, de a Kodály által megkomponált, immár szöveg nélküli nagyzenekari változata nagy sikert aratott. Ady mellett csak utalnék a megzenésített Balázs Béla versekre (Éjjel, Az erdő, Kicsi virágom, Cinka Panna), színpadi zenét szerzett egy Móricz-darabhoz (Pacsirtaszó), s megérintette Weöres Sándor költészetének ezoterikus zenei világa is (Öregek, Norvég Lányok, Békedal). Sokszínű, sok műfajú költői világot szólít meg Kodály, és sok-sok zenei látomásban idézi újra, értelmezi újra azokat a költőelődöket, akik egyszerre kapcsolják őt a „nagy hagyományokhoz és jövendő sorskérdéseihez". Törekvésében nincs egyedül: a huszadik század elejétől kezdődően Ady, Móricz, József Attila nemzedéke számára sem visszamerengés és passzív meditáció volt a múlt élménye, hanem „a rendezni végre közös dolgainkat" aktivitásra serkentő elszánt számvetése. S ne feledjük: Kodály nem volt doktriner művész, nemzeti sorstragédiák, két világháború után harmadszor is szembesülni kényszerül önmaga és népe sorsával - s erőt merít a megmaradáshoz a prédikátor költők zsoltáraiból éppen úgy, mint a modern poézis szavaiból. Nem öncélú ez a múltidézés: benne „a költő teljes azonosulását érezzük népe sorsával, az egész történelemmel, az egész országgal. Középpontjukban, látszatra, a magányos ember is állhat: a költő, a bujdosó, a prédikátor, a szerelmes első személyben beszélhet itt; de a közösség láthatatlanul is mindig részt vesz a cselekményben, olykor mint háttér, olykor mint magatartás, mint összefüggés és magyarázat, mint maga a haza, az édes és keserű régi Magyarország; a képek légkörét, ízét, hangulatai tartalmát végső soron ő szabja meg."

9 És ebben a zenei világban a szöveg is roppant fontossá válik, olyannyira, hogy olykor szinte eldönthetetlen, hogy melyik a domináns: a vers zenévé és a zene verssé válik, s a testvérmúzsák eme sajátos együttélése, a művészeti ágak eme szételemezhetetlen, együttes és egyidejű metamorfózisa vox humana jegyében fogan. így talált rá költészet és zene, kultúra és zene népet egyesítő végső egységére. „S mert hitt benne, hogy a zene az egész világról el tud mondani valamit, ami más művészetek előtt zárva marad: azt az elmondhatatlan s mégis elmondandó, azt az egyetlen és legfőbb mondanivalót keltette életre és szólaltatta meg egész élete müvében."

10 9 SZABOLCSI Bence: Kodály Zoltán „ magyar századai". Kodályról és Bartókról. Bp. 1987. 206-207. 10 SZABOLCSI, 384. 657