A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

A kárpát-medencei szkíta kori tükrök készítési helyei kapcsán Olbián kívül, a Pontus és a Dnyeper vidékét is feltételezi a problémakörrel behatóan foglalkozó Párdncz M. (PÁRDUCZ 1973, 36). N. N. Bondar munkája alapján egyetért azzal, hogy a bronztükrök prototípusai olbiai illetve más pontusi műhelyekben készültek (BONDAR 1955, 60; PÁRDUCZ 1958b, 61). Bár a tükrök bizonyíthatóan görög mintákat követnek, Vékony G. véleménye szerint ennek ellenére készülhettek a különböző területek - így a Kárpátmedence-helyi műhelyeiben is (VÉKONY 1986, 74). Ettől eltérő, fordított irányú nézőpontot képvisel V. M. Szkudnova, aki szerint - azon megfigyelésére alapozva, miszerint a tükrökből Olbiától nyugatra több található, mint a kiindulást képező gyarmatvárosban -, a Kárpát-medence műhelyeiben készült darabok kerültek a Fekete-tenger melléki területekre. Az általa vizsgált olbiai tükrök olyan hiteles, ásatásból származó darabok, melyek a Kr. e. VI. század második felére és a Kr. e. V. század kezdetére keltezhetőek (SZKUDNOVA 1962, 42-43). Az Olbia területére felállított fenti kronológia hozzávetőlegesen egyezik a Bondar féle dátumokkal, aki egy a Kárpát-medence és Olbia között alkalomszerűen jelentkező kereskedelmi kapcsolatot feltételez. Ez az érintkezés az északnyugat-dnyeszteri podóliai-csoport érintésével történhetett és a Kr. e. V. sz. második felében végérvényesen megszakadt (BONDAR 1955, 59-63). E kapcsolatrendszer ismeretében, az újabb kutatás már gyarmatvárosi központokban történő termelésről beszél, mely az erdei sztyeppvidék igényeit volt hivatott ellátni (OLGOVSZKIJ 1992, 21). Fő gyártási központja Olbia és Berezan lehetett, s az itt előkerült típusok alapján a Kr. e.VI. sz. elején készíthette legtöbb termékét (Olbia-Berezan típusú tükrök) (SKRIZSINSZKAJA 1984, 116). A kétirányú kapcsolat esetében a kutatás jelen eredményei alapján nehezen dönthető el, hogy az alföldi és az erdélyi darabok mely műhelyekben készülhettek. A legfőbb problémát az a tény jelenti, hogy az előállítás helye a legritkább esetben egyezik meg a konkrét régészeti lelőhellyel (KEMENCZEI 2005, 193). A hazai darabok tekintetében Párducz M. megfigyeléseit tekinthetjük mérvadónak, aki a korszak összefoglaló munkájában 25 példányt említ (PÁRDUCZ 1973, 36; 35, Karte 4). Ezeket számos, újabban közölt sopron-krautackeri (JEREM 1981, 135. 7. kép, 11; KEMENCZEI 2001-2002, 58, 18. ábra, 15), csanytelek-újhalastói szórvány (GALÁNTHA 1981, 54. 12 kép, 1), törökszentmiklós-surjáni (CSALOG-KISFALUDI 1985, 314. Abb.4, 22), hajdúdorogi (M. NEPPER 1967, 59. VI. tábla; 2001, 147. kat. 112) és a kisgyőr-bubtetői (S. KOÓS 1983-84, 31-33, 3-5. kép) darabokkal egészíthetjük ki. Szkíta kori bronztükreinek néhány szórványos és ritka példányát legutóbb Kemenczei T. foglalta össze, részletesen taglalva azok formai típusait. Véleménye szerint az állatalakos díszű (Olbia-Berezan típusú) és a két eltérő fémből készült, szegecselt nyelű (bimetál) tükrök hazai előfordulása ugyanabba a periódusba sorolható (KEMENCZEI 2005, 193). A lelőhely értelmezése A Bükk térségének viszonylag magas, 300-330 méteres tengerszintfeletti magasságban lévő Kisgyőr-Bubtető lelőhelye rendkívül hasonló település-földrajzi viszonyok között fekszik, mint Alsótelekes-Dolinka-domb.

83 A hegységekben megjelenő leletanyag nem egyedülálló jelenség a korszak folyamán. A folyóvölgyek mentén felhúzódó szkíta kori népesség leletanyaga Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Rudabányaihegység területén olyan lelőhelyekről ismert, mint Alsótelekes, Meszes, vagy Szendrő 83 Alsótelckcs tengerszintfeletti magassága 274 méter. 63