A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

környéke. Az Észak-Borsod-Aabúj-Zemplén megyei szkíta kori megtelepedést a gömör-szepesi vasérclelöhelyek fölötti területellenőrzéssel ül. nyersanyag kitermeléssel magyarázhatjuk. Ennek nyomai a korai típusú leletanyag feltűnésében és a temető-, ill. településkép elemzésében jól körvonalazhatók (B. HELLEBRANDT 2004, 111). Szkíta kori tárgytípusaink helyi gyártásának központját a Gömör-Szepesi-érchegység területén feltételezhetjük, melynek termékei a Kr. e. VI. századtól válhattak általánossá (PÁRDUCZ 1965A, 190; KEMENCZEI 1986, 132; PATAY-B. KISS 2001-2002, 104-106). A Szendrő környéki lelőhely kapcsán felmerült alkalomszerű szkíta kori barlangtelepülések gondolatát már a múlt század elején cáfolták (LESZIH 1939, 79). Valószínűbbnek tűnik, hogy a hegységek déli oldalán elhelyezkedő területeket földrajzi, életmódbéli, környezeti determináltság alapján választották ki a települések és a kapcsolódó temetők kialakításánál. E tényezőknek nagy szerepet tulajdonított M. Cattani az endrődi település kapcsán vizsgált Kárpát-medence vaskoráról szóló elemzése során (CATTANI 1994, 209, 213). Azonban kétségkívül további kérdéseket vet föl, hogy az alsótelekesi és kisgyőri temetők helyválasztásánál miért egy rendkívül vékony humuszréteggel rendelkező, erősen sziklás altalajú terület játszott szerepet? Valószínűleg a lelőhelyek környezetéhez alkalmazkodva, a sekély altalajba vájt sírok kapcsán alakulhatott ki a szórthamvas rítusokhoz kapcsolódó kőpakolásos sírkialakítás magas száma a régióban (PATAY-B. KISS 2001-2002, 131). A két lelőhely közötti településföldrajzi viszonyok hasonlósága mellett, a feltűnően sok kopott, nem kiegészíthető kerámiatípus képezi a következő kapcsolódási pontot, mely jelenség alapján feltételezhetjük, hogy egy-egy tárgytípus hosszú ideig használatban volt, s ez hagyott nyomot azok felszínén. A csekély sírmélység miatt, sok esetben csak az edények töredékét lehetett megmenteni, és gyakran az sem volt eldönthető, hogy azok valóban sírok mellékletei voltak-e (PATAY 1961, 43). Legnagyobb valószínűség szerint, a kisgyőr-bubtetői lelőhely nem túl nagy sírszámú, hamvasztásos rítusú temető lehetett. A temetkezések a domb közepére koncentrálódhattak, így a tulajdonképpeni lelőhelyet az ott futó út létesítésével megsemmisítették. Az ásatás szelvényeinek üressége, illetve a jelenségek teljes hiányának oka a nagyfokú erózió lehet, mely az eredeti temetkezésekből kimosta a cserepeket és másodlagos elhelyezésben a domboldalon terítette szét. Ezt támasztja alá a szelvényekben magasan jelentkező sziklás altalaj és a pár centiméteres kultúrréteg. Az erózió irányát mutathatja az is, hogy a domb egyik felén egyáltalán semmit nem találtak, holott ugyanolyan adottságú, mint a másik rész. A tükör és a kapcsolódó tárgyak talán a temető szélén lehettek, de az út és a földmunkák tönkretették a nyomokat. Annak ellenére, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye területéről nem ismerünk hiteles ásatási körülmények között előkerült bronz tükröt, az olyan tükrös síregyüttesek megfigyelései alapján, mint például a tápiószelei 84. hamvasztásos sír (PÁRDUCZ 1958b, 58; 1966, LXXIII. tábla, 2-3), a hatvan-boldogi urnatemetkezés (POSTA 1895, 1-26; PÁRDUCZ 1958b, 59) vagy a törökszentmiklós-surjáni 71. sír (CSALOG-KISFALUDI 1985, 314, 22-26) kijelenthetjük, hogy ez a tárgycsoport a szkíta kor hamvasztásos sírjainak mellékleteit képviseli. A kisgyőri lelőhely értelmezésénél azonban nem elhanyagolható az a tény, hogy a leletanyag áttekintése során néhány olyan jelenséget is számba kell vennünk, mely a lelőhely településjellegét hangsúlyozza. (Ennek azonban ellentmondani látszik a bronztükör és lelet együttesének - temetkezésre utaló -jelenléte.) 64