A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

VOLOGDAI TANULMÁNYOK - A. A. Glebova: A kics-gorodecki járás festett díszítményei (Vologdai terület)

lőfúrtök a bimbókat és a virágokat helyettesítették, szorosan kitöltötték a díszítést, súlyt és jelentőséget kölcsönöztek az egész kompozíciónak. Amennyiben a virágos díszítményt egy vízszintesen elnyújtott felületre festették, akkor a festői csokrot szintén ezekkel a szőlőfürtökkel fejezték be, de ekkor már oldalra „nőttek" a fürtök. A virágok festése és a csokrok összeállítása nem igényelt komoly szakmai tudást. Minden iparos pingáló meg tudta tanulni, és gyorsan el tudta sajátítani a szabadkézi festett díszítés ezen fajtájának fogásait. A mesteri tudás abban rejlett, hogy a díszítés minden eleme ki volt dolgozva, a szakember érezte a motívumarányok alárendeltségét, képes volt egy adott felületen elhelyezni a mintát, azt összhangba hozni a faragott díszítéssel, valamint abban, hogy érezte és értette a színtartományt. A minta elemeit színfoltokba rendezték, kidolgozták a részleteket és a szabad felületet levelekkel töltötték ki. A főszár oldalain szimmetrikusan helyezkedtek el a két színnel festett, finoman rugalmas, nagy levelek. A díszítésnek életszerű és dinamikus jelleget kölcsönöztek a színes cseppszerű levelecskék egész zuhatagai, melyek a bimbók és az oldalvirágok körül lettek elhelyezve. A festett díszítés korlátozott számú szín alkalmazását feltételezte. A főszínek a piros vagy az okker, a fehér és a zöld voltak. A sárga, a kék és a fekete gyakran szolgáltak kiegészítő színként. Gyakran nem keverték a színeket és nem használtak árnyalatokat. A mesterek tiszta, aktív színekkel festettek, egymás után alkalmazva az élénk, színes ecsetvonásokat. Ez a módszer emlékeztet az applikációk készítésére vagy a folttechnika alkotásaira. A mesterek a festői kompozícióikban olyan színhatást, vibrálást értek el, hogy az egész parasztház szinte „lángra lobbant", és mintha erős színes fényt sugárzott volna. A minták díszes applikáltsága vidám vásári hangulatot varázsolt a házban. A díszítés rajzát már messziről lehetett látni és úgy tűnt, hogy a festék egyenletes vastag rétegben helyezkedik el a felületen. Azonban, közelebb menve, meg lehet figyelni, hogy a festékrétegek nem olyan tömörek, mint ez távolról tűnt, látszik az ecset mozgásának iránya, az egyes ecsetszálak mozgása. Az ecsetvonás vékonyabb részein keresztül látszik az alapszín, ezzel egy félig áttetsző réteg keletkezik, tompítva az éles kontrasztos színeket. A festett motívumok térfogatát és formáját a mesterek általában csak színnel hozták létre, nem használtak fekete körvonalakat vagy fehér élénkítést. A minta főelemeit mindig élénk színekkel festették, a másodlagosak - levelek, apró bogyók, rozetták - színe közelíthetett az alap színéhez. Ezek szinte elmerültek a térben, és a csokorral együtt úsztak ki a háttér mélyéről. Ez az egyszerű festészeti megoldás térbeli hatás illúzióját keltette, élénkséget és könnyedséget kölcsönzött az egész csokornak. A múzeumban található tárgyak tanulmányozása kimutatta, hogy sok mester racionális festészeti fogásokat dolgozott ki: először kijelölték a virágok közepét, utána megfestették a leveleket, végül fehér festékkel elkészítették a szirmokat, illetve ugyanezzel a festékkel kihangsúlyozták a levelek külső oldalát. A beltéri festészet szorosan kapcsolódott a tárgyak keretes-betétes szerkezetéhez. A festett díszítés a deszkatáblák széles felületein helyezkedett el, a táblák faragott szelvényeit és széleit különböző színekkel festették ki, a virágos kompozíciókat többlépcsős színes keretekbe foglalva. A válaszfalak, kemencetoldalékok, szekrények stb. faragott részeit szintén kiszínezték, ezzel erősítve a festett díszítés általános vidám színhatását. A kiszínezett deszkatáblák meghatározott ritmusa, a díszítés elemeinek aránya, a domború és a homorú felületeken kialakuló fény-árnyék játék, a harmonikus színválasztás - mindez egy egységes művészi hatást hozott létre a paraszti lakhely belső terében, fejlesztette az ember művészi képességeit, alakított bizonyos esztétikai szemléletmódot. 616