A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

ELŐADÁSOK A VALLONOK TÖRTENETÉHEZ - Csorna Zsigmond: A középkori francia-vallon hatás a magyarországi szőlő-borkultúrára

kori és 16. századtól a tokaj-hegyaljai borok különlegességéhez.

24 Nem véletlen, hogy Oláh Miklós középkori történetíró szerint Mátyásnak, a reneszánsz nagy magyarországi királyának, itáliai feleségének és udvartartásának is a szerémi bor volt a legkedveltebbje. Oláh Miklós már a belkereskedelmi hálózatban a bor szerepének a növekedését figyelte meg, a legfontosabb borvidékeknek tartva a Szerémséget, Somogyot, Baranyát, Pozsony és Sopron vidékét, Eger, Borsod, Abaúj, Veszprém, Zala megyéket, valamint Erdélyt, Szlavónia mellett. A mustnyerés eszköze a hatalmas méretű, már az ókorban is használt bálványprés lehetett. Ennek köhúzós típusát használhatták, ahol az egykarú emelő elvén működő présorsó eltekerése végén hatalmas kőnehezék emelkedett a földből ki, majd a súlya révén lehúzta azt a gerendát, ami kipréselte a préskosárban levő szőlőt. Az ókortól ismertek Nyugat-Európában, sőt a 18. századi francia szakirodalom is ajánlotta. Megemlítették, hogy több bort adnak, jobban kisajtolják a szőlőt ezek a szerkezetek, mint a kisebbek, de lassabb velük a munka.

25 Képét is közölték kőnyomaton, metszeten.

26 A kősúly süllyesztésének kialakítása és a súly rögzítése ugyanúgy készült, mint a középkori liége-i köhúzós préseknél, vagy a Bourgogne a Chenove 1404-es datálású régészeti leletén. Vallóniában azonban elterjedt egy újkori, középorsós alulhajtós kisprés is, ami Huy és környékén a 20. sz. elején is még használatban volt. Ilyen középorsós préstípust használtak Eger környékén is a levéltári adatok és ábrázolások alapján. A történeti-néprajzi összehasonlító vizsgálatok szerint a mustnyerés legarchaikusabb, legáltalánosabb módja azonban Északkelet-Magyarországon a taposás volt, mert még a 17-18. században sem volt gyakori a nagy faprés még az uradalmakban sem, és paraszti gyakorlata csak a lábbal történő szőlőtaposásnak volt. Az 1470 körül készült ún. Flamand kalendárium októberi hónapábrázolásán is taposást lehet látni. A Skorpió hava (X. 24 - XI. 22) ábrázolása az Alpoktól északra általában szüreti kép volt, míg Bizáncban a madárfogási jelenet terjedt el. A Gént környékére szánt naptár Németalföld és Franciaország északi területeinek szokásos mustnyerési eljárását örökítette meg.

27 A szőlőben álló, préselő színben történő szőlőtaposást mutat a kép. Figyelemfelkeltő, hogy kint a szőlőhegyen, a behozott puttonykosár szőlejét rögtön feldolgozták, ugyanúgy, mint Északkelet-Magyarországon, és nem a pincénél, a présháznál, ahol rögtön a hordókba került volna a must. A hónapábrázolás két dolgozó alakot mutat, egyik a kád peremén megkapaszkodva táncolva, félmeztelenül alsóruha nélkül taposta ki a szőlőt, a másik éppen belép a taposószínbe, ahol a háti puttonykosarát készül üríteni a kádba, a taposó lába elé. Mindez Északkelet-Magyarországon is ugyanígy játszódott le évszázadokon keresztül a paraszti gyakorlatban, mint arra a néprajzi kutatások és kutatásaim rávilágítottak. A must szavunk 1395-ből mutatható ki először kisajtolt szőlőlé értelemben, majd 1405ből egyféle édes nektárféleként. A szó forrása a latin mustum, vinum mustum szókapcsolatból származik. Közvetlen átadója a latin, az ó-francia is lehetett a Történeti Etimológiai Szótár szerint.

28 24 Ambrus L.-Csoma Zs.-Somlósi L., 2003. A magyar bor útja. A kezdetektől napjainkig. Szombathely. 25 ChaptalJ. A.-Rozier-Parmenüer, A. A.-Dessieux: 1813-14. Visgálódó és oktató értekezés a szőlőmívelésről. Ford. Nemes Fábián J. Veszprém I—II. II. 274. 26 ChaptalJ. A.-Rozier-Parmentíer A. A.-Dussieux. 1813-14. II. II.tábla 1. kép. 27 Soltész Zoltánná. 1983. Flamand Kalendárium. Bp. fol. 10 verzo-11 rekto. októberi hónapábrázolás. 28 Must címszó, TESZ. 584