A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Pirint Andrea: August von Pettenkofen magyarságképéről a Miskolcon őrzött festmény eredetiségének vizsgálata kapcsán

A 19. század folyamán számos osztrák festő kereste fel hazánkat. Bár sokan udvari felkérésre vagy kiadók megbízásából utazták be és örökítették meg a Habsburg Birodalom - ezen belül Magyarország - tájait, városait, a népesebb tábort egészen más áramlat sodorta a birodalom magyar tartományába. Ez az áramlat az orientalizmus volt, amely az irodalom szférájából a képzőművészetekre is gyorsan átterjedt, és amely Európa-szerte közkedvelt témává tette az egzotikus keleti vidékek, keleti népcsoportok életének megörökítését. Míg a magyar festők számára csak az ázsiai és afrikai témák számítottak orientálisnak, addig az osztrákok szemében már mi magunk is egy darabka Kelet voltunk. Magyarország számított a legközelebbi egzotikus vidéknek, ahová a különösre vadászó osztrák festők a legkisebb erőfeszítéssel eljuthattak. Eleinte Pettenkofen sem keresett mást 1851 -gyei kezdődő magyarországi látogatásai alkalmával, mint honfitársai. A pesti Műegylet tárlatsorozatán a cím szerint ismert „Puszta Magyarországon" (1854) festménye

3 minden bizonnyal szervesen simult bele abba az összképbe, amelynek további mozaikja a szintén bécsi Josef Heicke „Csikósok a pusztán" (1841), vagy például Rudolf Swoboda „Bakony erdőbéli részlet nyugvó szegénylegényekkel" (1847) című műve.

4 Pettenkofennek az 1850-es, 60-as évekből ismert magyar vonatkozású munkái naturalisztikusan megfestett kompozíciók, amelyeket a természeti motívumok igézetén túl a határozott egzotikum-keresés jellemez (pl. Cigánygyerekek, 1855. Ermitázs, Leningrád; Megpihenő cigányok, 1857. Suppan Galerié, Bécs). August von Pettenkofen azonban mégis kiemelkedő egyénisége ennek a Magyarországot megcélzó festő-zarándoklatnak. Társai közül kitűnik nemcsak művészi kvalitásainál fogva, de festészetének későbbi alakulása okán, valamint a közép-európai festészet 3 Említve: Divatcsarnok, 1854. aug. 5., Vasárnapi Újság, 1854. 20. sz. 170. 4 A Pesti Műegylet katalógusaiból idézi Kissné Sinkó K., 1981. 99. 434