A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Csíki Tamás: Család és háztartás - struktúrák és tapasztalatok a két világháború közötti falusi társadalmakban

E természetföldrajzi és települési sajátosságokkal összefüggésben, a bodrogközi településeken a 19. század végéig újra és újra összetett családos háztartások jöttek létre, melyeket aligha a termelési, vagyoni és fogyasztási egység szabályozott rendje, mint inkább a sokszínű lokális interakciók laza formái jellemeztek. Ami az emlékezetet is meghatározta. Eszerint a közösségeket nem a családi összetartozás, hanem a földrajzi térhez és a népesedéshez alkalmazkodó települési kényszer tartotta életben. Ennek megszűnte pedig: a belsőségek gyarapodása vagy a települési szerkezet átalakulása a hoszszúudvarok rokoni és lokális közösségeinek bomlását eredményezte.

25 Ezen a ponton utalunk az 1920-as földreform következményeire. Ennek évtizedes elhúzódása és a juttatások telekkönyvezésének befejezetlensége a rendelkezésre álló adatok pontosságát kétségbe vonja, mégis a statisztikák szerint 1929-ig több mint 3200 településen kb. 260 ezer házhelyet osztottak ki, melynek összterülete elérte az 58 ezer kataszteri holdat. S ez számos helyen ugyancsak a településrend megváltozását, illetve az együttélő generációk különköltözését eredményezte. A települések maguk is kezdeményeztek parcellázásokat. A Komárom megyei Marcelházán pl. az 1920-as években községi földeket osztottak házhelyek számára (az így kialakuló új településrész területe meghaladta a régiét), ahová a szülői házhoz épített szoba-konyhában élő fiatal generációk telepedtek. Emellett az új falurészben portavásárlások és házépítések kezdődtek, ahová több esetben csak évek múltán, a házasságkötés után költöztek a fiatalok. Azaz a települési struktúra változását adaptáló új családi stratégiák jelentek meg, ami az összetett és a törzscsaládos háztartásokat, s az ehhez kötődő - egyre gyengülő - közösségi normákat bomlasztotta.

27 III. CSALÁDI ÉLETUTAK Az említett demográfiai, települési és társadalmi faktorok azonban nem valamiféle egységes (strukturális) magyarázóelvként, hanem a családok egyéni és/vagy közösségi döntéseinek motívumaként értelmezhetők. A továbbiakban ezt néhány család életútjával illusztráljuk. Elsőként egy kiskunhalasi gazda, Gyenizse Lajos életútját követjük nyomon az 1932-ben készült írásos feljegyzése alapján. Születésekor, 1857-ben a bodoglári tanyán egy több családos összetett háztartást rekonstruálhatunk (az 56 éves öreg gazda, Gyenizse Sándor együtt lakott 33 éves János és 31 éves István fiával, akik mindketten családosok), amely a '60-as évek elején, a közlegelők felosztását és a redempció óta aprózódó birtokok tagosítását követően egyszerűsödött. Apjának ugyanis (Gyenizse István) 45 Ft redempciója után kb. 70 hold földet juttattak, s anyja szintén ekkor kapta meg 800 Ft-nyi jussát, amit földvásárlásra fordítottak. Ez szülei számára az önállósuló gazdálkodás lehetőségét teremtette meg, amihez hozzájárult, hogy Gyenizse Sándor (a naplóíró nagyapja) a gazdasági eszközöket még az '50-es években fiai között osztotta el, s a juhokat Istvánnal felesben tartotta, amiből a fiúnak önálló jövedelme származott. (Az állomány tulajdonjogát az öreg gazda megtartotta.) A naplóíró a 4 elemi és az első gimnáziumi év elvégzése után - emlékezete szerint nagyapja akarata, sőt erélyes fellépése folytán - 1870-ben került ki a tanyára, ahol a szülei és a bátyja (azaz a nukleáris gazdacsalád) mellett, egy béres és egy napszámos25 Ébner 1925: 77, Szabó 1968: 85-86. 26 Magyar Statisztikai Évkönyv 1929. 68, Kerék 1939: 198. 27 Fél 200 ld: 89. 347