A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Kapusi Krisztián: Mediterrán ősz. Miskolci delegáció Fiumében (1869 szeptember)

menetet, mely éppen úgy vetett szomorú fényt a gazdái jogok tiszteletben tartásáróli fogalmunkra, mint azon gyéren lobogó 4 szál viaszgyertyából promoveált világító eszköz azon magyarokra, kikhez a horvát érzelmű népből egynéhányan csatlakozva, azzal Matkovicsot akarták megtisztelni, éltetvén őt és bántva a szeretett podesztát (azaz Verneda polgármestert - K. K.). Minek folytán több előkelő háznál a nemzeti színű zászlót bevonták, másnap nyomott volt a hangulat, s számosan, mondhatni mintegy 5600-an Fiumét elhagyták s Velenczébe vitorlázának".

38 Miskolci delegáltjaink szeptember 7-én még tapasztalták az előző esti akció negatív hatásait, 8-án szerdán pedig, ahogyan írták, „bérkocsin utazánk vissza Triesztbe, s másnap korán reggel vasúton folytattuk utunkat Velencze - a múlt idők e csodálatra ragadó városa felé". Követett kvartettünknek ezért nem lehetett tagja Bódogh Albert, hiszen ő a vándorgyűlés titkáraként és a Napi Közlöny szerkesztőjeként mindvégig Fiumében kellett maradjon. Utasaink viszont búcsút intettek a Quarnero öblének. Fiume városáról szerzett benyomásaikat ekképpen összegezték: a település „amphiteatrumszerűleg van épülve egy hegyoldalban, melynek zöld bokrait babér, fige és olajfa csalitok képezik, kinézését tekintve látni, hogy mostoha kezek alatt nyögött egy század óta (utalás a közelmúlt horvát uralmára - K. K.)..., köznépe a horvát nyelvet beszéli, s nemzetiségénél fogva éppen nem barátja a magyar elemnek; nem úgy azonban a kereskedő világ, egy kikötővárosnak ezen egyedüli fő tényezői, ezek a magyar hazán kívül üdvöt sehol sem látnak". A miskolci utazók háta mögött hagyott Fiuménél érdemes még némileg időzni! A város prosperitásának felemásságát másfél évtizeddel később a nászutas Herman házaspár is szóvá teszi.

41 A helyi kontrasztról írja Borosnyay Kamilla, hogy a fiumei „régi város - hasonlatot, hálistennek tőlünk nem tudok venni - piszkos, szűk utcáival, melyekben a hosszú derekú, kurta nyakú házak oly közel nézik a farkasszemet, hogy a lakók az utcán át egyik ablaktól a másikig kötelet vonva szárítják a ki- és ki nem mondható ruhadarabokat, udvarnak nyoma sem lévén - undort gerjesztő (...). Az új város (...) modern palotasoraival (...) engem Szegedre - a rekonstruáltra - emlékeztet. (...) Az alsóbb néposztály Fiumében szegényes, rongyos asszonynépe csúnya, gyermekei koravén, fakó ráncos képűek, akárcsak a mi nyomorult ferencvárosi munkásaink legszegényebb családjait látnánk".

42 Akadnak persze olyan kortársak is, akik némi romantikával szemlélik a szlávosan gomilának, azaz szemétdombnak mondott óváros mediterrán hangulatát; rácsodálnak az osteriáknak nevezett korcsmákra, melyek a magas házak földszintjén nyílnak az utcára; hosszú asztaluk két oldalán boroshordók sorakoznak a Szüzanya képével díszített fal mellett, a helyiség belső végén pedig hal meg hús sül a tűzhelyen.

43 Fiume - mindennel együtt - módfelett kedves volt az anyaországnak. A „Tengerre magyar!" mondást Kossuthnak tulajdonították, személyének kultusza központi elemmé vált az összetartozás-tudatban. Kereskedelmi hasznot, stratégiai jelentőséget, nagyhatalmi presztízst adott az adriai kikötő a magyar koronának. Fiume olasz polgársága pedig még elevenen emlékezett a horvát időkre: a letartóztatásokra, az ostromálla38 Borsod, 1869. szeptember 23. 39 Borsod, 1869. szeptember 23. 40 Borsod, 1869. szeptember 23. 41 Herman Ottó és Borosnyay Kamilla 1885. július 26-án házasodtak össze, és a következő tavasszal töltötték Fiumében a nászútjukat. 42 Idézi: Szabadfalvi J. 1977. 54. 43 Sziklay J. é. n. 22-26. 299