A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

†Udvari István-Viga Gyula: Bars vármegye 18. századi jobbágy-parasztjainak életviszonyaihoz

vize többfelé kárt okoz: a hegylábaknál csakúgy, mint a hegyekben {Perlep, Peszerin, Szlaszka).

36 „Sovány a határ, záporesők mossák le a talajt" (Ihrács). „Esős időkben a hegyekből lezúduló víz rongálja a szőlőt, rétet, szántóföldet" (Barslédec). Nem érdektelenek azok a megfogalmazások sem, amelyeket a talajadottságok, talajminőségek, azok mezőgazdasági haszna kapcsán jelentek meg az úrbéri bevallásokban. Nagyszelecsény határában a föld ritka, homokos és nem hasznos, Felfalva határa terméketlen, csak zabot terem, Kicő földje kavicsos, homokos, közepes termést ad. A sík mezőben levő földeket általában hasznosnak és termékenynek mondják (Hölvény, Nagykoszmály stb.), s például Óvár laposan elhelyezkedő szántóföldjeit - ha a víz el nem rontja azokat - még szikes, nehezebben művelhető jellegük ellenére is termékenynek mondják. Más volt a helyzet természetesen a hegyvidéken. Alsóhámor népe nagy hegyek és hegyoldalak között él, határuk, földjeik soványak, kövesek, terméketlenek. Repistye jobbágyai azt panaszolják, hogy síkon nincs földjük, mivel határuk nagy hegyek és erdőségek között fekszik. Az elvetett gabona alig hoz annyit, mint amit elvetettek, ezért a gazdák sok helyet elhagynak a sziklásság és a terméketlenség miatt. (Bizonyára ezzel is összefügg, hogy semmiből nem adnak kilencedet, hanem évi 50 forintot fizetnek a földesuruknak.) Vihnye lakosai szerint, hegyes-sziklás határuk terméketlen, s ha nem trágyáznák, egyáltalán nem teremne. Különösen tanulságos Magospart bevallásának 4. pontja: szántóföldjeik, melyek egy nyomásban vannak, kevés hasznot hoznak. A hegyekben lévő és az erdők menti szántóföldjeikben az elvetett mag alig térül meg, így megélhetésüket kizárólag fazekaknak a nagyvilágban történő árusításával kénytelenek biztosítani?

1 Ezzel együtt, a falu népének bevallása többet is elárul a földmüvelés jellegéről: Mivel nem azonos nagyságú szántóföldet és rétet bírnak, a telkek minőségét nem tudják megnevezni, mivel határukban csak egy nyomásmező van, a legtöbbet vető gazda hat darabban 10 pozsonyi mérőt vet, s hat darabban négy embervágót kaszál, a legkevesebbet bíró gazda pedig egy pozsonyi mérőt vet, egy embervágót kaszál.

38 A hegyvidék településeinek határhasználatában igen kezdetleges formák őrződtek meg. Ilyennek tarthatjuk akár a német telepes falvakra egykor jellemző erdőtelkes falvak működését is.

39 Tanulságos Magospart bevallása is: a település határában egy nyomásmező volt, melyben a legnagyobb gazda is csak 10 pozsonyi fertályt vethetett, s maximum fél szekér szénát gyűjthetett a sarjút nem adó réten. Mind a határhasználat, mind a termelés hatékonysága miatt érdekes Aranyosmarót bevallásának vonatkozó passzusa: Városbéli telkeink és az ezek utáni földjeink egyenletesen vannak felosztva, az egyik nyomásmezőben öt, a másodikban hat, a harmadikban szintén hat részre, melyekben fél, kettő, négy, maximum hét pozsonyi fertályt vethetünk. Rétjeinken egy-egy gazda maximum fél szekér szénát gyűjt, sarjút nem kaszálunk.

40 A földterület persze jellemzően kevés, nem jelent megoldást még az irtás sem. Amíg a déli, Dunához közel eső települések határában harmados kender-, dohányés kukoricaföldet kapálnak a jobbágyok {Nemesorőszi, Nagykoszmái, Kiskoszmál), addig a felső vidéken sokfelé csak zabot, tönkölyt, lencsét, babot, káposztát terem meg a sovány föld. A gyenge talajok nagy mennyiségű trágyát igényelnek, az erózió okán is. 36 Az utóbbi lakosai többnyire bányászok voltak. Vö. FÉNYES Elek 1851. III. 228. 37 Vö. UDVARI István 1991. 257-258. Lásd még: FÉNYES Elek 1851. 56. 38 UDVARI István 1991.258. 39 ILYES Zoltán 1998. 324. 40 UDVARI István 1994. 97. 271