A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Gyulai Éva: Szabó- és szűrszabó céhek Miskolcon a 16-19. században

„céhes és pénzes", vagyis céhtagot illető és idegen temetés, az utóbbiért pénzt kértek a szabómesterek. A temetésen nemcsak mint a menetet alkotó személyek vettek részt a céh tagjai, hanem ők vitték a helyszínre a kellékeket, a székeket, szőnyeget, „vivő fát", ők ásták a sírt, sőt még székeket is gyártottak.

44 Ezzel a középkori temetési reprezentációból az újkorra sajátos mezővárosi szolgáltatást fejlesztettek ki a céhek, az összetartozáson és egymásrautaltságon alapuló kegyes cselekedetből pénzszerző „temetkezési vállalkozás" fejlődött. 1821-ben a céh kénytelen újabb rendelkezést alkotni, mivel a mesterek a temetéseken illetlenül viselik magukat, nem ülnek le az ülésekre, ácsorognak, az utcát teljes szélességében elfoglalják, ezért ezentúl kötelesek a halottas ház udvarába bemenni, a szertartás alatt ülni, az utcán pedig kettesével-hármasával menni a menetben.

45 1820-ban pedig azt írják elő, hogy egy mester vagy felesége temetésén a többieknek legényükkel együtt kell megjelenni, kivéve, ha éppen gyászruhát készítenek.

46 A pénzes temetésekből befolyt összeget 1806-tól külön kasszában gyűjtötték, és szétosztották a tagok között, mivel a mesterek különben nem jártak el.

47 A 19. században a miskolci szűrszabó céhnek még halottas szekere is volt, amelyet bérbe adott.

48 A táblajáratás intézményének 18-19. századi behívótáblái is fennmaradtak.

49 A céh bírósága elé is táblába írt üzenettel hívták a tagokat, amint ezt a legkorábbi, 1733-ból való réz behívótábla felirata is tanúsítja, amely Csetneki Szabó István és Füleki Szabó István céhmestersége alatt készült (/. kép).

50 Kezdetben csak egy táblája volt a céhnek, de 1799-ben Stolman Pál szabómester csináltatott még egyet saját költségén, hogy a táblát többfelé el lehessen indítani.

51 A céh létszáma ekkor már 100 fő körül mozgott, s jó időbe telhetett, amíg a táblák körbejártak. Az iratokat, pecséteket a céhmester által őrzött céhládában tartja, a legutolsót 1812-ben készítették, s a céh megszűnése után a helyi múzeumba került (2. kép).

52 Egy 1801-ben felvett inventárium megőrizte a miskolci céh örökségének listáját: „egy láda privilégiumával együtt, más láda holmi régi írásokkal, hat hosszú szék, egy nagy pecsétnyomó, más kisebb pecsétnyomó, három rézkondér, egy nagy drótos bütykös, egy hosszú szabótábla lábastul, két skatula, egy kalamáris porzóstul, két réztábla és két bádog tábla, egy harang-üvegpohár, egy vászony tarisznya". A tábla minden bizonnyal a mesterremek elkészítéséhez szükségeltetett, hiszen a jelöltnek a céh bizottsága előtt kellett megrajzolnia és kiszabnia a remeket. A leltár is igazolja, hogy a szabás műveletét nem asztalon, hanem kecskelábú, szétszedhető táblán végezték, ezért is nevezték a legfontosabb fázist „táblamesterségnek". A kincsek között a rézkondérok és 44 (1809)HOMHTDI. 76. 7.3. 45 HOM HTD I. 76. 7. 3. 46 HOM HTD I. 76. 7. 3. 47 ... az pinzes temetésre oly kevesen szoktak volna megjelenni a becsületes mesteremberek, hogy alig tudna kivitetni és behúzatni a sírt... minden mesteremberek köteleztessenek megjelenni a pénzes temetésen, mint a mesterember temetésén, és az ilyen pénzes temetésbűi bejövő pénz nem a rendes kasszában, hanem különös kasszába fog tétetődni, mely úgy az öreg, mint az ifjak közt egyenlően fel fog osztatni. 1806. HOM HTD I. 76. 7. 2. 48 HOM HTD I. 76. 6. 53. 49 Bodó 1968. 50 A tábla felirata: Az / Miskolczi B(ecsületes) N(emes) Szabfó] / Czhé Táblája / épittetet Csetneki Szabja] / György fö czhé Mestejrj- / [séjgében és Fileki SzfaJ- / [bő] István Kis Czhé Mes- / térségében Az engedel- / mesek(ne)k örömökre, az / engedetlenek(ne)k bün- / tetésekre. An(no) Do(mini) / 1733 die 10-dik / Marty. HOM TGY 53. 4600. 1. 51 1799. ápr. 22. Stolman Pál amidőn a táblának négyfelé való járását kívánta eligazítani, önként szíves ajándékábúl az második réz táblát maga költségén csínáltatta és ajándékozta. Vivát! HOM HTD I. 76. 7. 2. 52 HOM TGY 53. 1478. 1. 237