A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Gyulai Éva: Szabó- és szűrszabó céhek Miskolcon a 16-19. században

Miskolc szabóinak felvevőpiacát a késő középkorban és a 16-17. században maga a népes, a bortermelésből nem csekély jövedelmet szerzett mezőváros lakossága jelentette, de a város regionális vezető szerepe, nagy piackörzete, a 16. század második felétől pedig országos vásárai is nagyban segítették az értékesítést. Ugyancsak a kézműipari fejlődés helyi feltétele volt a diósgyőri királyi vár és uradalmi központ közelsége is.

6 A város szabóinak értékesítési körzete azért is terjedhetett messzire, mert Miskolc sokáig az egyetlen céhes település volt Borsod vármegyében, s Miskolcon kívül Borsodban még a 17. században is alig működött szabó céh, a végvárakban és fontosabb mezővárosokban azonban bizonyosan dolgoztak szabók, hiszen az ónodi vár egyik termét szabók házának nevezték,

7 feltehetően itt szabták-varrták a váruradalmak konvenciós szabói a várnép ruháit és a végvári katonaság mundérját. A 17. század elején a miskolci céh új privilégiumot nyer Thurzó György nádortól (Szendrő, 1610. július 26.). A miskolciak a régió egyik vezető kézműipari és kereskedelmi központja, az ekkor már török uralom alatt nyögő Eger szabóinak szabályzatát veszik át.

8 Kiváltságuk megújítása egy olyan időszakban, amikor a gazdasági élet hanyatlása, sőt létbizonytalanság jellemzi a miskolci viszonyokat is, valószínűleg annak jele, hogy céhen kívüliek is megjelentek velük szemben, mivel ez a foglalkozás nem kívánt tőkeerőt, műhelyt jelentősebb befektetést. Egy 1680 körüli adójegyzékben Böször[ményi] Szabó Mihályról, akinek semmiféle vagyona nem volt, azt jegyezték fel, céhen kívüli {extra caeham).

9 A szabócéh már 1624-ben protestál a vármegye előtt a miskolci céhen kívüli szabók ellen {az céhhez nem tartják magokat), s privilégiumuk értelmében büntetést kívánnak rájuk kiszabni.

10 Az egri szabók legelső céhlevelüket még a középkorban, 1455-ben nyerték földesuruktól, Héderváry László egri püspöktől, majd 1524-ben, 1550-ben és 1634-ben is megerősítették az egri püspökök. A középkori kiváltság tiltja a posztónyírők és szabók céhen kívüli működését, csak az urasági szabóknak engedi, hogy uruknak és familiárisaiknak ruhát varrjanak. A mesterséggel kapcsolatos ügyekben a céh joga a bíráskodás, a mesterek belépéskor fizetéssel és mesterebéddel tartoznak. Az egri püspökök megszabják a céh mint vallási társulat működését is (úrnapi és Úrnap nyolcadán tartott körmenet, énekes misék mondatása). Várdai Pál egri püspök 1524. évi megerősítésében megtiltja az egri vár kapuőreinek, hogy szabómesterséggel foglalkozzanak, s a posztónyírést és szabóságot is csak külön-külön gyakorolhatják a mesterek. A megerősítés a céh hatáskörébe adja a legények „elosztásának" jogát is, hogy a szegényebb szabók is kaphassanak segítséget. Oláh Miklós püspök 1550. évi, a korábbi privilégiumokat tartalmazó oklevelében az egri szabók kérésére beiktatta azt a jogot is, hogy az egri szabók halálos ágyukon rendelkezhetnek mesterségük felségükre, fiukra vagy lányukra való örökítéséről. Különösen figyelemre méltó annak a máshol a korban ismeretlen kiváltságnak engedélyezése, hogy az egri mesterek vakság vagy más nyomorúság miatti képtelenségük esetén szabadon eladhatják mesterségüket egy másik szabónak vagy posztónyírőnek. Az iparszabadság egyik kora csírája a céhvei szemben egyéni rendelkezésnek engedte át a tagság és műhely 6 Miskolc 16-17. századi gazdaságáról bővebben: Gyulai 1995; Gyulai 1996; Gyulai 1999. 7 Tomka2000. 191. 8 Gyulai 1998. 294-295. pp. 9 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/b. XXI. IV. 70/A-l. 10 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 4. köt. 530. 231