A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

tette ki ellenőrzését. A 19-20. századi nagyhatalmi (mindenekelőtt az orosz) elnyomás deportálásokkal változtatta meg a demográfiai közállapotokat. Milliókat telepítettek át és változtatták meg az országhatárokat (a II. világháború után) a lengyelekéi és a németéket rövidítve meg. A Baltikumban a lengyelek prehistorikus és középkori terjeszkedése - északkeleten - a litvánokba, ütközött. Ezek a gazdálkodók és halászok valamivel magasabban fekvő, ám hasonló térszíni adottságok között és a tengerparton élő, szintén indogermán nyelvcsaládhoz tartozó dialektusokat beszéltek. Már a prehistoria óta keveredtek a területen lakó poroszokkal. A középkor óta az utóbbiak nemesi rétegként sajátították el fölöslegeiket. Más haszonélvezők is voltak. Új fejezet a történetben: az itteni (és a lengyel) parasztokat a Német Lovagrend hódította meg, a lovagok Marienburg várából (Danzig mellől) szervezték meg a gabonadézsma beszedését és értékesítették a Hanza kereskedőinek. A lovagokat azonban 1405-ben - a tannenbergi csatában - legyőzték és a sajátos élelmiszerexportot az új nemesség, illetve a régebbi gyökerű Hanza kereskedők kezébe ment át. A mai Litvániában aratott rozsot Hollandiában ették meg. Ekkor a Baltikumban új hódítók jelentek meg. A lovagok és a délkeletről fenyegető tatárok szorításában a litván nemesek hercegsége stabilizálta a. porosz, litván és szláv parasztok egymással összefonódó csoportjait. A nemesi elit a lengyel fennhatóságot fogadta el. Az újkorban az oroszok léptek helyükre, nagybirtokrendszerük és a szovjet kolhozszisztéma csak a Szovjetunió összeomlása után adta át a helyét a - korszerűnek már aligha mondható - parasztgazdaságoknak. Ráadásul a történtekben a katolikus vallás is nagy szerepet játszott a litván történelemben, mely utóbbi a lengyelek későbbi, nacionalizmusukat is tápláló szellemi mozgalmaikban is meghatározó jelentőségűnek bizonyult az identitástudat alakulásában. A lengyel tájak alacsony népsűrűsége - a középkor óta német, holland telepes parasztok számára biztosította a megélhetést. A jövevényeknek jóval nagyobb egységnyi földterületeket osztottak, ami jelentős szociális feszültségek forrásává vált. A területi különbségek, továbbá az a tény, hogy az újkorban szükségszerűen a német és az orosz terjeszkedés terepévé váltak (sőt a litván, nemkülönben a svéd monarchák is meghódították rövidebb-hosszabb időre hazájukat), tájanként alakították ki identitástudatukat, a nemzetállamokra jellemző ideológiájuk csak a legújabb korban jött létre, középkori történelmi szerepüket magasztosította fel és militáns katolicizmus motiválta. Egy másik - északkeleten lakó - szomszédos nép a lett. A litvánná] rokon nyelvű nép a finnugor /ívekkel érintkezve, asszimilálta őket. A tőlük délkeletebbre lakó szlávok (krivics) nyugati irányba szorították a 6. századtól kezdve őseiket. A vízrajzi adottságokat messzemenően kihasználták. A tenger és a folyók, majd a tavak közlekedési útvonalát már a vikingek is kihasználták, akik Bizánc piacán értékesítették a lett haza legfőbb kincseit, a borostyánt és az összefogdosott - rabszolgaként eladható - parasztokat és halászokat. Az ősi etnikai érintkezések felismerhetők a lett nyelv szókincsén és grammatikáján is. Az ökológiai adottságok azonban más irányú kapcsolatokat is lehetővé tettek: a folyóktól szabdalt tengerparti tájat ugyanis erdők uralják, ahol a fanemek között fontos szerepet játszik a tölgy, melynek exportja már az újkor kezdeti évtizedeiben is fontos jövedelemforrásuk volt a letteknek. A tölgyexportot Északnyugat-Európa kikötővárosaiban építették be a kereskedelmi kapitalizmus által birtokba vett földgolyóbis távoli tájaival kapcsolatokat teremtő flották hajóparkjába. Ezeket a tájakat az újkorban két - a szomszédaik rovására terjeszkedő - abszolutista monarchia felváltva tekintette felségterületének. A svédek és az oroszok osztoztak a 150