A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

Feröer-szigetekre, Angliába, Normanndiába stb. Az utódok közül nem mindenki respektálta az ősöket. Az i. sz. I. évezred múltán a viking eredetű normannok az egykori Gallia északi területéről indulva keltek át a csatornán és győzték le (Hastings) a közeli vérrokonaikat, az angolszászokéi. Angliában tehát a rómaiak megszállták a keltákéi. Ugyanez történt Skóciában, Walesben és Írországban. Az őslakosságból a briteket, azaz Anglia őslakóit sikerült leghatékonyabban romanizálni. Mikor a birodalom összeomlott, 407-ben kivonultak a hódítók. Ám helyüket angolszászok foglalták el. Fejedelemségek alakultak: Northhumbriaban, Wessexben stb. A territoriális elhelyezkedésük szerint megkülönböztethetők: az angolok, a sziget keleti és déli részén, ajütök Kentben és a szászok nyugaton. A bevándorlók (hódítók) észak-európaiak voltak. Fejedelemségeket alakítottak. A 9. században norvég és dán inváziók egészítették ki a megszállókat. Csak Skóciában négy nagyobb körzet alakult ki, melynek lakossága etnikailag nem tudott megszabadulni törzsi származásának eredendő jegyeitől. A skótokat a rómaiak sem hódították meg. A lakókat pikteknek nevezték és elválasztották Britanniától. Kelta eredetű rokonaik még ma is ragaszkodnak bizonyos fokú önállóságukhoz. A legsikeresebb hódítók alkalmasint az angolszászok voltak, akik a mai Anglia és Skócia - mélyen fekvő - sík vidékeit hódították meg a római időket követően. A Skótfelföldre nem is jutottak el, a Tay folyón túlra nem tették be a lábukat, elmaradt a két övezet nyelvi és kulturális hasonulása. A lokális értékrendszer érvényesítésének legfőbb oka mindazonáltal az anyagi haszonszerzés volt. Az urak és parasztok érdekei a javak értékesítésének piaci mechanizmusai által ütköztek össze. A normann uralkodó 11. századi csatlósainak jószágleírásában (Domesday Book) nem vették figyelembe azokat a gazdaságokat, amelyek a peremeken működtek. A nyilvántartott adófizetők a déli, keleti és középső területet birtokló parasztok különféle származású etnikumok alattvalói voltak. Későbbi sem változott a helyzet. Távol a piacoktól a skótok, a walesiek és az írek sokáig őrizték különállásuk megkülönböztető jegyeit. Még a 18. században is megtartották a tanrendszer rokoni kapcsolatait. A Csatornán túl a hatalmi rendszert 1066-ban a norma/indiaiak újították meg, uralmuk a középkoron át szervezeti keretet adott a sok forrásból táplálkozó népességnek. (A hatalmi apparátusra, az elit környezeti kultúrájára utaló szókincs egészítette ki a meglévő szótartományt.) Az elit franciául beszélt. Aló. századi drámákból ítélve (Shakespeare stb.) az újkori elit ezt már terhes örökségnek érezte. Skócia és Anglia között megmaradtak a középkoron át a számottevő feszültségek, sőt háborúságok, de az angoloknak végül a 16. században sikerült legyőzni ellenfeleiket. Noha a szigetország territoriális közigazgatási rendszerében megvonták az államigazgatás területileg érvényes határait, a nyelvhasználat mégis konzerválta még a legújabb korban is a kétnyelvűség: az angol illetve a skót, walesi és az ír nyelvi érintkezést. Mindamellett a lokálpatriotizmus (vagy talán lokálsovinizmus) fenntartott egy-egy helyi nyelvjárást, noha ezt a legtöbb angol nem is érti meg. A vidék szokásaival és nyelvjárásaival motiválta Angliát. Csakhogy ennél a tényezőnél a mindennapok érintkezését mélyebben átjárta a vallás, illetve az egyházi szerveződés. Az alapvető különbségek abból adódtak, hogy Angliában hagyományozódott és átalakult a klánrendszerre épülő társadalomszerkezet. Ezek a változások a peremeken (elsősorban Skóciában) kevéssé mentek végbe. A közigazgatás és az egyházszerveződés 145