A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

Az i. e. I. és i. sz. I. évezred „népvándorlás kora" zavaros, szinte áttekinthetetlen időszak a kontinens lakóinak történetében. A kusza összevisszaságból a mediterrán civilizációk emelkednek ki, majd a korszak végén a feudális királyságok. Az eseményeket döntően a vidéki lakosság életfeltételei határozták meg. A törzsi társadalmakban élő emberek túlnyomó többsége gazdálkodott. A kereskedelem és az ipar marginális szerepet játszott életvitelükben. A felhalmozott értékek tömege minimális volt és az elit háztartásában volt található, mert főleg rablásból eredt. A megtelepedett törzsek (vagy azok töredékei) összeolvadtak az őslakókkal, és egyáltalában nem fedezhető fel soraikban azon törekvés, hogy önállósodni akartak volna. Többnyire a közös összetartozás, az etnikai közösség tudatának ápolása hatotta át gondolkodásukat. Ezt a vonzódást a közigazgatás, illetve a politikai hatalomszervezet úgyszólván alig támasztotta alá. Az Északi-tenger és az Alpok, másfelől a Rajna és az Elba közötti terület lakói északról vándoroltak be a bronz- és a vaskorban, tehát lakterületük övezete a - germán eredetű - németek legrégibb szállásterülete. Az északiak egy része a kelta Britanniába, más csoportjaik Normanndiába költözött. Északkeleten a poroszok, délkeleten a szlávok, a Rajna-vidék, Hessen, Pfalz, Baden-Württemberg, Bajorország, Svájc, Ausztria stb. területén az ókori római kolonizátorok leszármazottai keveredtek velük. A túlnépesedett mediterrán városokból sok szegény ember települt át a provinciákba. Olykor családostul érkeztek a jövevények. Másrészt itt voltak a leszerelő katonák, akik a bennszülött nőkkel házasságra léptek. A demográfiai utánpótlás egymástól távol fakadt forrásokból táplálkozott és a hozamok növelték a provinciák laksürűségét. Telített körzetek képződtek. Helyi migrációk indultak el. Később más indítékokból táplálkozó folyamatok áradtak szét. Az Alpokban a népvándorlás és a korai középkorban németek (alemannok) és szlávok terjeszkedtek a kelták és más, korábban idetelepedett szlávok rovására, keleten (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, a Baltikumban) pedig a Drang nach Osten jegyében a középkorban és a korai újkorban folytatódott térhódításuk. A terjeszkedés városokat, iparvidékeket és lakatlan agrártájakat egyaránt érintett. Mindez arra látszik utalni, hogy a prehistoriától a modern időkig a túlnépesedés motiválta a közép-európai népiségtörténetet, nem számítva most a prehistorikus (DélEurópát, Afrikát stb. érintő) vándorlásaikat. Az egyes korszakokban azonban számottevő eltérések fedezhetők fel. A prehistoria alkonya, a római idők java része, a korai középkor és a földesurak által telepített birtokok parasztoknak adtak otthont, amihez a középkorban a városok bányászlakói, kereskedői és kézműves mesteremberei járultak. Ezeknek az embereknek a javarésze nyelvszigetet alkotott és a legújabb korig megőrizte nyelvi karakterét. A kontinens legrégibb civilizációs útvonalai folyók voltak, amelyek a tenger mellett alternatívát kínáltak az utazóknak. A folyócskák hozzá tartoztak a portyázó rablók által igénybe vett útvonalak érhálózatához. A Mediterrán-tenger és az Északi-tenger, továbbá a Balti- és a Fekete-tenger között vízi utak biztosították az összeköttetést. A későbbi Galliában a Rhone - Saone útvonalat építették meg a Szajna és a Rajna folyókat összekötve. Aztán 1666-1681 között kiásták a Canal de Midii. Ezáltal összekötötték az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel. A mediterrán borszállítmányok rajta haladtak angliai céljuk felé - kikerülve a spanyol vámokat. A folyókat régebben is hasznosították. A Garonne hátán már a középkorban szállítottak angol gyapjút délre, mindenek előtt Firenzébe. Ekkor azonban át kellett rakniuk a bálákat. Nem ők próbálkoztak elsőkként. Ugyanezt az útvonalat használták a rómaiak. La Rochelle - Cahors Nimes ókori kikötővárosok, a kései utódok aló. században Toulouse kékfestékeit vitték délre. (Ekkor még nem importáltak indigót, később az ázsiai festőnövény tette tönkre az 133