A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

35.1.8.3. A Kontinentális-Európa (elsősorban Közép-Európa) Itália és a Balkán folytatása Közép-Európa, ahol az őstörténészek elsősorban az egykori elit hagyatékát vizsgálták. Lakóikat az Alpok és az Adria választja el egymástól. KözépEurópa tehát dél felől zárt terület, más irányban azonban nem. A kutatók főleg a germánokat tekintették vizsgálódásaik tárgyának. Feltevéseiket szembesítették a régészet eredményeivel. Az eddigiektől eltérően, a germánok őseit az Északi-tenger mellékén vélték meglelni (Federsen Wierde, Haithabu stb.). Az ásatások során a tengermelléki síkon marhatartó, gabonatermesztő népség hagyatékra leltek, az ősök sok halat ettek és miután nem tudták így sem fedezni szükségleteiket, előbb-utóbb csaknem valamennyien kalózkodtak. A hódító tengeri rablók imponáló figurák voltak kései utódaik számára. Meglehet, nem az ősök, inkább a kutatók érdeklődésének fogyatékossága, hogy a történetírók a délebbre lakó germán törzseket alig tüntették ki figyelmükkel. (A romantika művészei azonban felfedezték a kort, és minden tekintetben igyekeztek megszépíteni az emlékezet által többé-kevésbé épen megőrzött tényeit.) A népvándorlás kor története megkülönböztetett helyet foglal a kutatók látómezején. Érthető, ha főként a nacionalisták építették be látványos gondolatkonstrukcióikba a sírleletekkel kapcsolatos vizsgálati eredményeket. Kísérleteik hatalmas irodalommá duzzadtak, legnagyobb tömegük (a germán temetkezések és az Atlanti-Európa megalltjain túlmenően) a sztyeppe régészeti emlékeinek értelmezésére irányult. A zöldellő mezőkre vándorolni kényszerült pásztoroknak nem voltak tartósan lakott településeik. Az állatvagyon gyarapodott vagy olykor katasztrofálisan megfogyatkozott (különféle állatbetegségek miatt), a pásztor-klánokat vagyoni helyzetük hierarchizálta. Sok közülük teljesen eltűnt az elitből és lezüllött azoknak a parasztoknak a nívójára, akiknek a lakóterületén a nomádok megjelentek, az elszegényedett pásztor beolvadt a parasztok soraiba, holott korábban - adószedőként - élősködött a megszállottakon. Mindenesetre az egész folyamat átalakította a nyelvi érintkezést, mindkét fél új jövevényszókinccsel gyarapodott. A múlt kövületei közül azonban sok elkopott az idők folyamán. Alighanem csak néhol maradt meg emléke a sajátos törzsi elitnek. A sztyeppe egykori lakóiról mindössze tartós és bolygatatlan temetőik szolgálnak magyarázatokkal. A leleteket azonban csak ritkán sikerült etnikailag identifikálni. A sztyeppe egykori lakóinak nyelvészeti és filológiai értelmezések által magyarázott tényei különféle tudományágakba rendeződtek, ma a velük kapcsolatos stúdiumok hivatottak felvilágosítani valamennyiünket a mindenkori sztyeppéi népek múltjáról. (A magyarokat például kortársaik türk, azaz török névvel illetik. Tömegükről egyetlen információval nevük beszél. Onogur. ,tíz nyíl', azaz ,tíz törzs' - mondják róluk. A krónikaírók - hat-hét generációval később - már „hét törzs" főnökének nevét sorolják fel. A hét kabala a középkorban. Lásd: hétszentség, hét főbűn, jóllehet a naptári rendszerben is időtlen idők óta hét nap van.) A történetírás tehát bizonyosan fogyatékos forrásadottságokat volt kénytelen hasznosítani, és az utókorban egzaktnak tűnő információkat a kor közhelyeivel helyettesítették. Ráadásul a múlt iránt érdeklődőknek volt egy eredendő nehézségük, mellyel nem mindenki vetett számot. A leletekről történetesen nem lehetett egykönnyen megállapítani, ki készítette és használta a sírokban talált felszereléseket. Miután megtévesztők a tények, fogyatékosak az információk, nem szokás végiggondolni, mi a következménye annak, hogy a sztyeppe egykori lakói úgyszólván csak sírokat hagytak hátra, településnyomokat alig? Mindamellett a múltnak másfajta megközelítései is lehetségesek voltak. 128