A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

tőlük északabbra lakó magyarok veszélyeztették önállóságukat. Bizánc politikai fennhatósága minden téren érvényesült a középkorban. Másrészt a balkáni szláv lakosság is asszimilálta őket, legalábbis olyan mértékben, hogy a félszigeten több - nagy regionális - nyelvi körzet alakult ki, amelynek egyike a bolgár lett. Törzsökös királyi famíliák (valójában bábfigurák) jutottak hatalomra. (A Balkán-hegység tengelyében átvezető kereskedelmi utak ellenőrzése anyagilag megerősítette Türnovo hatalmi központját.) Ez a látszat-államiság azonban később elégséges érvet adott a 19-20. századi bolgár nacionalizmus illúzióinak „történelmi igazolására". Valóságban az történt a középkorban, hogy végül is a bolgár dinasztiák uralmát - a 14. században - az oszmán-török hadak törték szét. A törökök a 18. századig elvágták a bolgár önállósodás és a vele kapcsolatos kulturális tudat szálait. A szultán hatalma és a mohamedanizmus tartósnak bizonyult. A Balkán-félsziget hatalmi átrendeződése csak a 19. században zajlott le. A bolgárok az oroszok befolyása alá kerültek, amely még ma is érezteti hatását. Végül (1878) után az angol, orosz és egyre gyengülöbb török befolyás érvényesült, majd 1908-ban Bolgár Királyság jött létre. A Balkán-félszigeten azonban nem vezették be az örökölhető, örökíthető földtulajdon intézményét. Ezzel összefüggésben még rengeteg tartalék föld állt rendelkezésükre. Ha a háborús pusztítások miatt a lakosság elmenekült (ahogy az oszmán hódítás korában megtörtént), csaknem teljesen szabad akaratából telepedett le, az adószedők csak később jelentek meg. Nem is jöttek létre rendezett falvak, nem alakult ki a teleksoros falukép, csupán szórványok alkalmazkodtak a térszíni adottságokhoz. A bolgároknak (ahogyan ez más balkáni szomszédaiknál történt) nem volt nemességük, polgárságuk és később középosztályuk sem. Mindvégig érvényesült azonban gondolkodásukban a középkori „nagy-Bulgária" konstruált emléke. A jövőképet (ahogyan ez új- és legújabb kori nacionalistáknál szokásos) a múltban keresték. Az orosz kultúrával, a görögkeleti vallással és az oroszok mindenkori nagyhatalmi politikájával még ma is rokonszenveznek. (A középkori „nagyhatalom" emléke tartós. Minden olyan népben meglelhető, amelynek újkori története a megszállás, alávetettség, kompromiszszumok kötésének jegyében telt el. A magyarok, a lengyelek, a litvánok stb. jellegzetes történelmi fikciója ez.) Szomszédaik, a szerbek szintén a szláv szétvándorlás következtében kerültek a 67. században a Balkán-félszigetre. Nyelvileg rokonok a horvátokkal. Vallásilag ők is a bizánci egyház befolyása alá kerültek, de a középkor folyamán a római kereszténység (Velence és a magyar királyság révén) nem változtatott rajtuk. A törökök toleránsak voltak az ortodoxokkal, ha azok szorgalmasan fizették az adót. A szerbek éppen ezért megőrizték bizánci kulturális és vallási befolyásukat, bár a horvátok nyelvileg alig, egyébként kulturálisan a katolikusok (görög katolikusok) befolyása alá kerültek. A horvátok a középkorban (a magyarok hatására) magukra vették a feudális társadalom szerveződésének intézményeit és mindenekelőtt a hűbériségre jellemző kettős tulajdonlást. Ezektől a - Nyugatra jellemző - vívmányoktól később sem akartak megszabadulni. A horvátok az örökölhető-örökíthető földtulajdon intézményével is megismerkedtek a magyar uralkodók és jogi intézményrendszereik révén a középkorban, de nem így a többi balkániak. Az utóbbiak szórványtelepülései gyakorta pusztultak el az ottomán megszállás évszázadaiban, ami meggátolta a rendezett faluképek kialakítását, alacsony szinten konzerválta a gazdálkodás technikáját és megőrizte az állattartás üzemágának túlsúlyát. Az alacsony teljesítményű gazdaságnak tulajdonítható, ha az ottomán rendszer a szociális kapcsolatokban lehetővé tette nagyszámú archaikus berendezkedés továbbélését. 127