A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

A Visegrádi Országok múzeumainak együttműködéséről - Veres László: A kultúra tárgyi örökségének őrzése és bemutatása a vidéki múzeumokban

A KULTÚRA TÁRGYI ÖRÖKSÉGÉNEK ŐRZÉSE ÉS BEMUTATÁSA A VIDÉKI MÚZEUMOKBAN VERES LÁSZLÓ A gazdaság, a társadalom és a kultúra (ezen belül a múzeumügy) fejlődése szorosan összefügg. A kapcsolat alakulása történelmi korszakonként változó, és a kapcsolat valamilyen módon meghatározta az állami beavatkozás mértékét. A 19. század második felében a gazdasági élet fellendülését és a polgárság megerősödését követően erős közművelődési mozgalom bontakozott ki vidéken is. Az egyesületekbe tömörült polgárság alapvető célkitűzései közé sorolta a múzeumok megalapítását is. Magyarország legjelentősebb vidéki városaiban döntő részben 1867-1914 között, a dualizmus időszakában jöttek létre a múzeumok. Ezek többsége 1949-ig, az államosításig egyesületi formában működött a megyeszékhelyek és a vármegyék anyagi támogatásával. Az állam érdekeit szakfelügyelet útján próbálta érvényesíteni úgy, hogy a vizsgálatok eredményétől tették függővé az állami támogatás mértékét. A múzeumokat, ugyanúgy, mint napjainkban - egy-két kivételtől eltekintve - régi épületekben helyezték el, amelyek akkor sem és a későbbi átalakítások után sem feleltek meg igazán az igényeknek. A múzeumok gyűjteményeinek nagyobb része a polgárság adományaiból jött létre. Az állam elsősorban az általa jelentősnek ítélt ásatásokat támogatta, és a jelentősebb hagyatékok megvásárlását segítette elő. A múzeumi állandó kiállítások többnyire a mindent bemutatás szándékával készültek. Ez azt jelentette, hogy szinte minden tárgyat bemutattak a kiállításokon, így raktári anyagról alig beszélhetünk. Az 1949-ben bekövetkezett államosítás utáni központi irányítás időszakában több területen is jelentős változásokat figyelhetünk meg a vidéki múzeumok életében. Egységes nyilvántartási rendszert vezettek be, ami kétségtelenül alapvető fontosságú volt a múzeumok életében. Tervszerűbbé vált a gyűjtemények gyarapítása, és lassan megindult a múzeumok tudományos intézménnyé fejlődése évkönyvek és egyéb kiadványok megjelentetésével, megfelelő képzettségű szakemberek munkába állításával. A múzeumok központi irányítása alatt sem épült azonban egyetlen múzeum sem vidéken, és a műtárgyak raktározása is másodrendű kérdés volt csupán. A magyar múzeumügy történetében 1963-tól újból a decentralizáció időszaka következett be. A szakemberek többsége féltette a múzeumokat a decentralizációtól, mert így a szűklátókörű helyi politika hatása alá kerül és a szakmai követelmények sokadrangú kérdéssé válnak; a múzeumi élet hanyatlásának indul. Ennek azonban éppen ellenkezője történt. Az 1963. évi 9. te. értelmében valósult meg az addigi állami irányítású vidéki múzeumok megyei tanácsok kezelésébe adása és elkezdődött a megyei múzeumi szervezetek kialakítása. Ez azt jelentette, hogy az adott megyében működő múzeumi intézmények egy központi múzeum irányítása alá kerültek, amelynek költségvetését és szakmai felügyeletét a megyei tanács biztosította. A központi múzeum, hivatalos nevén a megyei múzeum látta el a fenntartási és üzemeltetési feladatokat az összes múzeumban, s a központból történt a helyi feladatok meghatározása, a végrehajtás feltételeinek megteremtésével együtt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Szervezet 1963-ban 5 intézményből állott és talán a legrosszabb feltételekkel rendelkező múzeumi szervezetek 627