A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Kováts Dániel: Hőgye István életműve (1941-2006)

hiszen ennek a kulturális egyesületnek a titkáraként kihelyezett programok szervezőjeként és szereplőjeként szívesen vállalt feladatokat. Akkor sem feledkezett meg Zemplénről, Sátoraljaújhelyről, amikor a szervezetét egyre inkább megtámadó betegség visszavonulásra kényszerítette. S ezen a ponton személyesebb hangon kell szólnom. Útban Szegedről Újhely felé mindig betértem hozzá utolsó debreceni otthonába, a Csapókertben meghúzódó Endre utcába. Olyan örömmel és szeretettel fogadott, amilyen baráti érzéssel magam hozzá indultam. Őszintén érdeklődött a zempléni kulturális események, a barátok és ismerősök iránt. Amíg tehette, bekapcsolódott a debreceni tudományos életbe, számos barátja, tisztelője él ott. Elkeserítő volt látni fokozatos gyengülését, s miután kiesett kezéből a toll, magnóra mondva vagy másoknak lediktálva adta ide közlésre szánt írásait. 2004 tavaszán a Kazinczy Társaság egyik rendezvénye számára Debrecenben kerestünk helyet, hogy újra együtt lehessen a közösség érte aggódó tagjaival; boldogok voltunk, hogy arra nagy erőfeszítéssel eljött közénk a református püspöki palotába. Hamarosan tolószékbe kényszerült, tudta, hogy meg vannak számlálva napjai. A család nagy szeretettel állt mellette, s ő mindvégig mindenről intézkedett maga körül. Hitét, a kultúra, a zempléni táj és a barátok iránti szeretetét változatlanul megtartotta. Amikor utoljára beköszöntem hozzá, már nagyon nehezen formálta nyelve és ajka a szavakat. De még ajándékkal várt. Én egy frissen megjelent, általam lektorált kis könyvet vittem neki, amelyben száz vers vall anyanyelvünkről. Amikor ölébe ejtette, mert keze ezt a picinyke súlyt sem bírta már, megriasztott a könyvecske Illyés Gyulától választott aranybetűs címe: „Koszorú". Addig nem gondoltam arra, hogy az adott helyzetben, amikor egy ember a végső búcsú szavait próbálja kimondani, ennek a szónak baljós felhangja lehet... Szombat délután volt, amikor utoljára elköszöntünk, s hétfőn este telefonon kaptam a hírt, hogy Hőgye István délután 6-kor elment a minden élők útján. Most a hála és az elismerés koszorúját nyújtjuk oda neki, amikor életére és munkásságára emlékezünk. Hálásak lehetünk a Teremtőnek, hogy ismerhettük, hogy vele együtt nemes ügyeket szolgálhattunk, hogy élete példájából tanulhattunk. 616