A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Siska József: Bodrogközi malmok

Kisúj lakon 1, Lácán 1, Leányváron 2, Leleszen 2, Nagygéresen 3, Nagykövesden 1, Nagytárkányban 1, Őrösben 1, Pácinban 1, Perbenyikben 1, Radon 1, Ricsén 1, Szentesen 2, Szerdahelyen 2, Szinyéren 1, Szolnocskán 1, Szomotoron 1, Vekén 1, Zétényben 1 szárazmalom. Battyánban, Leleszen, Szolnocskán, Zétényben, Eszenykén l-l vízimalom üzemel. A közigazgatásilag Szabolcs megyéhez tartozó Kenézlőn 1 száraz- és 1 hat kőre járó vízi-, Zalkodon pedig a már említett 1 szárazmalom van.

22 Az akkor 53 helységből álló kistájon jóval az átfogó ármentesítés előtt 51 a kisebb-nagyobb kapacitású őrlőalkalmatosság száma, amelyeket a természet erőinek és igavonó állatoknak a segítségével működtettek. A vízimalmokat számtalanszor támadták, nem minden ok nélkül azzal, hogy duzzasztógátjaikkal növelik az áradásokat. Felszámolásuk azonban csak a gőzgépek feltalálása és elterjedése után kezdődhetett meg. A Bodrogköz első gőzmalmai az 1875-ös, III. Katonai felvétel térképlapjain tűnnek fel Bácska, Királyhelmec és Kisrozvágy külterületén, majd fokozatosan hódítottak teret.

23 Nagyobb őrlőkapacitásuk révén, feleslegessé váltak a szárazmalmok is. Sorra szűntek meg. A kéregöntésű hengerszék, a síkszita felfedezése az őrléstechnikát forradalmasította. Az őrlőművek meghajtásában a gőz mellé társult a szívógáz, az olaj, végül a villamos áram. A huszadik század első harmadában aztán bekövetkezett a teljes váltás. Az 1930-as évektől kezdve alakult ki az a malomhálózat, amely a mezőgazdaság 1960-as kollektivizálásáig biztosította a vidék lakosságának lisztellátását. A megnövekedett kapacitás azonban nemcsak vám-, hanem kereskedelmi célú termelést is lehetővé tett. A lisztfölösleget a hegyvidéki járásokban és Galíciában értékesítették. A trianoni békeszerződés után Csehszlovákia, Románia, Lengyelország vált a bodrogközi őrlemények felvevőpiacává. A Felvidék visszacsatolásakor 14 bodrogközi településen működött malom: Bácskán, Bélyben, Bodroghalomban, Bodrogszerdahelyen, Bolyban, Cigándon, Dámócon, Karcsán, Kenézlőn, Királyhelmecen, Kisgéresben, Ricsén, Szomotoron, Tiszakarádon.

24 Az üzemek egy része földesúri tulajdonban maradt, amelyeket bérlök működtettek. Volt néhány magánvállalkozásban épült új malom, de részvénytársasági is. A második világháború után az államosítás következett. Magyarországon a községi tanácsok kapták meg a kezelési jogot, akárcsak a Csehszlovákiához visszakerült területeken. A mezőgazdaság kollektivizálása után a kisebb kapacitású üzemeket bezárták. Néhány nagyobbat a Terményforgalmi és Malomipari Vállalat vett át. Egy ideig őröltek még benne, majd takarmánygyártó keverőmalmokká alakították át.

25 Egzisztálásuknak a kapitalizmus 1990-es visszatérése vetett véget. Levéltári és recens források alapján próbálkoztam az 1949-es államosítás előtti gabona-feldolgozók adatait azonos szempontok alapján összegyűjteni. Az eredmény meglehetősen felemás, de mégis közreadom.

26 22 Vegyes Közgyűlési iratok. Szolgabírói jelentések. 42. sz. csomó, ZL. 23 III. Országos Katonai Felmérés. 1875. HIT. 24 Csíkvári A., (szerk.) 1840. 65. 25 Ballá Andor: A malomipar története. Kézirat. Miskolc, 1974. A PROFORG Gabonaipari Rt. irattára (BMT). 26 Az összeállításnál felhasznált források: ZVSZ, BMT, Ladányi M, (szerk.) 1933. A recens adatok közlői: Bacsó Pál, Benkő László, Czető Ferenc, Dakos János, Deák István, Fehér József, Gecse Ferenc, Horváth Tibor, Hunyadi Tibor, Ivanega Iván, Kopasz László, Németh Károly, Perencsényi Mihály, Rajna István, Ujjobbágy József, Ungvári József, Vécsi István. Szilágyi G. Gábor: Az alapító (Zukor Adolf birodalma). Magyarország című hetilap 1989/1. sz. 26. 485