A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Viga Gyula: A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben

A táj átalakító tevékenység hatására a szántóterületek aránya megnőtt (a domborzati tényezők miatt a Bodrogköz felső- ül. alsó területein nem egyenlő mértékben). Amíg - Frisnyák Sándor számításai szerint - 1865-ben az összes földalapból a FelsőBodrogközben 37,4%-kal, az Alsó-Bodrogközben mindössze 19,6%-kal részesedtek a szántók, addig a folyószabályozási, árvízmentesítő és lecsapolási munkák eredményeként 1897-re ez az arány már 57,1% ül. 49,2% volt. A gyep területe a Felső-Bodrogközben 31,0%-ról 21,6%-ra csökkent, az Alsó-Bodrogközben pedig - a mocsarak lecsapolása révén - 24,7%-ról 34,7%-ra növekedett. Leginkább kifejező azonban a hasznavehetetlen területek változása: 17,2%-ról ül. 42,9%-ról 7,5%-ra ül. 9,9%-ra zsugorodott a müvelésbe nem fogható részek aránya. Megnőtt a táj népességeltartó képessége, s az ártéri gazdálkodás elemei egyre inkább reliktumként mutathatók ki a termelő gazdálkodás mellett.

18 Nem elhanyagolható azonban, hogy a fenti, összegző statisztikai adatok az egyes települések esetében erősen eltérő változásokat rejtenek. Az elemzésekben jobbára nem az egyes települések sajátos helyzetéről esik szó, hanem az egész történeti táj, a Bodrogköz jellemzőiről. Ha azonban részletesebben megnézzük az egyes települések földhasznosításának változásait (a táblázatokat lásd a kötetben Frisnyák Sándor tanulmányában), akkor nem csupán árnyaltabb képet kapunk, hanem válaszokat is a táj településcsoportjainak kialakulására, a termelési technika és az életmód táji változatainak létrejöttére. A Bodrogköz falvaiban a 19. század közepén 6% és 62,5% között változott az egyes települések szántóterületének aránya a határ egészéhez viszonyítva. Természetesen, a legkisebb szántókhoz a legnagyobb hasznavehetetlen terület társul: például Tiszakarád határában 6% szántó és 76% müvelésbe nem vett terület volt, ugyanez Lukán (Bodroghalom) 8,2 ül. 50,40%o, míg például Bácskán 62,50%> szántó és 14,5 hasznavehetetlen terület. A vízrendezés után, 1897-ben a fenti arány Tiszakarádon 40,70 és 6,10%, Lukán 61,6 és 8,30%>, Bácskán pedig 79,5 és 5,4%-ra módosul.

19 Anélkül, hogy automatikusan értelmeznénk a számadatokat, az említett falvak néprajzi arculatának különbözősége, életmódjuk, termelési hagyományuk eltérése a tradíció kistáji változatait körvonalazza.

20 A vízrendezés előtt a földmüvelés által leginkább hasznosítható területek a kiemelkedő hátak, porongok voltak, amelyek - homokos talajuk révén - főleg a rozstermelést biztosították. A táj átalakításával - az ármentes térszínek és az árterek hasznosítása közötti differenciák másodlagossá válásával - a búzatermelés szerepe is növekedett, a homokhátak tradicionális rozstermesztésével szemben. Az ugar fokozatos elhagyásával a kapás takarmánynövények és a vetett takarmányok is terjedtek a 19-20. század fordulójától, ezek azonban sokfelé - a kétnyomásos határhasználat keretei között - a homokos fordulóföldekben, a rozzsal felváltva kaptak helyet. Más vonatkozásban is változott a korábban domináns homokhátak funkciója: a beltelkek {épség) kertjeiből ide kerül ki a dohány, a dinnye és az egyéb kapásnövények, amelyek más térszíneken is benyomulnak a korábban létfontosságú burgonya helyére.

21 A közös gazdaságok létrejötte, a paraszti üzemek felbomlása után ezeken a tájból alig kiemelkedő homokdombokon jelennek meg 18 Frisnyák Sándor számításait idézi: Boros L., 1997. 224-232. 19 Boros L., 1997. 227. 20 VigaGy., 1999.; VigaGy., 2002. 21 A homokhátak, porongok a földművelő gazdálkodás letéteményesei voltak, talajuk a talejerő folytonos utánpótlására szorult. Magam ezért nem tartom elfogadhatónak Borsos Balázs - Borovszky Samutól átvett - vélekedését, miszerint a vízrendezés előtt az istállótrágyának ne lett volna nagy jelentősége. Vö. Borsos B., 2000. 128, 348. jegyzet. 468