A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pilipkó Erzsébet: Magyar görög katolikusok Kárpátalján • A munkácsi egyházmegye ugocsai területének nyelvi változásai a történeti források alapján

vannak feltüntetve változó sorrendben, amelynek alapján egyik vagy másik nyelvhasználat dominanciáját feltételezhetjük. A dokumentum hiányossága, hogy a nyelvi változásokat a parókiákra és filiákra vonatkozóan nem differenciálja, hanem összesítve közli azokat, összemosva ezáltal az etnikai árnyalatokat. Ezt követően a sematizmusok 2-\ évenként láttak napvilágot 1915-ig. A források alapján megállapítható, hogy a munkácsi egyházmegye magyar egyházközségeiben a liturgikus nyelvi változások általában nem voltak arányban a demográfiai változásokkal, az előbbi gyakran szolgált egyházpolitikai célokat. Róma a tridenti zsinat (1545-1563) határozatát - miszerint az új liturgikus nyelv bevezetése az ő hatáskörébe tartozik - a bizánci rítusúakra is kiterjesztette, és a magyar nyelv liturgikus használatát megtiltotta. (Miközben az unió érdekében az ószlávot és a románt elfogadta).

186 Ennek a szemléletnek a következménye az az 1863. évben kiadott körlevél, amelyet az egri érsek felszólítására bocsátott ki a munkácsi püspök, miszerint „... a szent liturgiát ... kizárólag egyházi szláv nyelven végezzék". Ennek következményeként 1864 és 1876 között az Ugocsa megyei magyar egyházközségekben - a források alapján - kizárólag szláv nyelvű liturgiát tartottak. Az egyházi sematizmusok és a demográfiai adatok összevetése azt bizonyítja, hogy az egyházi nyelvhasználat csupán követte az etnikai változásokat, nem motiválta azt, inkább fékezte. A megszokott és szentnek tartott ószláv liturgikus nyelvhez kezdetben a magyar görög katolikusok is ragaszkodtak, voltak olyanok is, akik saját „népi nyelvüket" alkalmatlannak vélték az ájtatosságra. A szemléleti változást a 18. század közepén kezdődő nemzeti megújulás eszméi eredményezték, és - Grigássy szerint - a szoros földrajzi érintkezés miatt a reformátusok hatását sem kell lebecsülnünk, még ha a két vallás dogmái igen távol esnek is egymástól.

187 A magyar liturgia a 18. század második felében a hívek lelki igényeként fogalmazódott meg, s ennek következményeként kezdődtek el az ének-, ima- majd teljes liturgiafordítások. Miután a Szentszék értesült a magyar nyelv liturgikus használatának terjedéséről, a munkácsi egyházmegye püspökét felszólította annak megakadályozására és az ószláv szertartási nyelv maradéktalan visszaállítására. A püspök a körlevélben közölte papjaival, sőt az egyházmegye fegyelmi szabályai közé iktatta, de azt a gyakorlatban már nem lehetett érvényre juttatni.

188 Ezt követően korabeli történeti leírások, kérvények, emlékiratok sokasága vall arról a hosszan tartó küzdelemről, amelyet a magyar görög katolikusok folytattak liturgiájuk magyarításáért. A Szentszék álláspontja az volt, hogy az egyházat nem lehet nemzeti püspökségekre felosztani, nemzeti liturgiák nem léteznek és a nép nyelve liturgikus használatra nem alkalmas. Az 1912-ben felállított hajdúdorogi magyar püspökség liturgikus nyelvének a klasszikus görögöt jelölte meg, amelynek keretében a magyar csak olyan mértékben érvényesülhet, mint engedélyezett az a latin mellett a nyugati egyházban.

189 Az egyháztörténeti források alapján azonban a munkácsi egyházmegyében a pápai rendelkezés ellenére a magyar egyházközségekben továbbra is zavartalanul érvényesült a magyar liturgikus nyelv. 186 Pirigyi I., 1990.86-87. 187 Grigássy I., 1913.36. 188 Pirigyi 1., 1990.11.93. 189 Pirigyi I., 1990.11. 110. 434