A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pirint Andrea: Egy kiállítás-szervező viszontagságai a 20. század hajnalán - Balogh Bertalan és az 1906-os felvidéki vándorkiállítás

a reflektorok kereszttüzében álló eseményét igazgatta: Zala Györgyhöz írt „alkudozós" levelében a mesternek „nagy szobra" leleplezése kapcsán fejezi ki gratulációját.

56 Mindazok, akik részt vettek már kiállítás létrehozásában, át tudják érezni egy-egy ilyen kihívás sokrétűségét és nehézségeit. A felvidéki kiállítás hét helyszínt érintő vándortárlat volt, egy olyan korban, amikor a problémák megoldása a közlekedés, hírközlés - mai állapotokhoz mért- fejletlensége miatt sokkal több akadályba ütközött, mint napjainkban, és amikor a különböző részfeladatok ellátására még nem szakosodtak osztályok. A kiállítás szervezője egy személyben volt gazdasági felelős, műkereskedő, PR-menedzser és bárhová beugró mindenes. Talán nem teszünk eltúlzott megállapítást, ha azt mondjuk, a modern kiállítás-rendezés módszertana épp ekkor nyeri nálunk alapjait. Önkéntes vállalkozását Balogh Bertalan érezhetően okosan és higgadtan, emberséggel vitte sikerre. A tárlatsorozatot lezáró végső elszámolás" eredményével az OMKT elégedett volt. A „fölmentvényt" megadta, és a „minden várakozást felülmúló sikerre" való tekintettel a vándortárlatok folytatása és állandósítása mellett döntött, köszönetet mondva egyúttal a kiállítás igazgatójának a „minden legjelentéktelenebb részletre kiterjedő éber körültekintésért".

58 A regionális és az országos sajtó lelkesen üdvözölte mind az eszmét, mind megvalósítóját, és a hivatalos elismerések sem fukarkodtak a szép szavakkal.

59 A művésztársadalmat összefogó Magyar Képzőművészek Egyesülete pedig hálája kifejezéseképpen díszvacsorát rendezett tiszteletére.

60 A történet tehát happy end-del zárult. Az 1906-os vándorkiállítás azonban csak egyetlen csata volt Balogh Bertalan életében és az általa vezetett kulturális hadjáratban. Az ismétlésre hosszas huzavona és az elkedvetlenítő aggályoskodások felszámolása után csak négy év múlva kerülhetett sor, és bár az is sikerrel végződött, végképp világossá vált, hogy egyetlen ember agilitása nem képes megváltoztatni a nehézkesen működő szervezeti rendszert, még akkor sem, ha az már régóta válságát éli. 1907 elején azonban Balogh Bertalan még alapvetően bizakodó volt, és az elszámolás utolsó sorai is lelkesen csengenek: „Mert szilárd hitem, hogy művészetünk az a bizonyos bibliai füstoszlop, mely nemzetünket a félreismerés még mindig ránk nehezedő nehéz korszakából az Ígéret földjére, a nagy kulturnemzetek sorába, elvezetni fogja! Magamat a t. Társulat jó emlékezetébe ajánlva, maradok alázatos szolgája BALOGH BERTALAN."

61 56 Adattár 62.1.215. 57 Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Felvidéki Vándorkiállításának elszámolása, üzleti és kulturális eredményei és tanulságai. Szelényi és Társa Könyvnyomdája, Miskolcz, 1907. (Adattár 62.1.254.) 58 Adattár 62.1.302. 59 Báró Forster Gyula, az OMKT alelnökének köszönőlevele (Adattár 62.1.302.), gróf Andrássy Gyula, az OMKT elnökének köszönőlevele (Adattár 62.1.310.), Ambrozovics Dezső, az OMKT titkárának köszönőlevele (Adattár 62.1.311.) 60 Balogh Bertalan ünneplése. Miskolci Napló 1907. márc. 6. 2. 61 I. m. 15. L. 57. jegyzet. 382